Az első betű, amit megtanultam, az E volt. Alig öt éves lehettem, még nem jártam iskolába, az apukám viszont éppen a vizsgáira készült, tanult. Megengedte, hogy ott ülhessek mellette, de ne zavarjam, kaptam tőle papírt és ceruzát és csendben rajzolgathattam. Fél szemmel néztem a gyönyörű kézírását és próbáltam utánozni, nagy komolyan, mintha én is tudnék írni. De csak firka volt az, akárhogy is igyekeztem úgy kanyarítani a vonalakat, ahogy ellestem tőle. Sokáig ültem csendben mellette, elfoglaltam magam az igyekezettel, aztán mégis megszólaltam, hogy legalább egyet mutasson meg nekem, egy betűt, hogyan kell írni. Ő az E betűt mutatta meg.
Próbáltam úgy, ahogyan ő, de folyton “gereblye” lett belőle. Emlékszem, bosszúsan javítgatta egy darabig, aztán…aztán inkább rajzolgattam-firkálgattam tovább, csak hogy ne bosszantsam, ne zavarjam, hogy ott maradhassak, ott a nagy asztalnál. Vele.
Az iskolában aztán könnyen és gyorsan megtanultam írni-olvasni, egyike voltam a legszebben íróknak és a legszebben olvasóknak. Rengeteget olvastam később is. Sokfélét, szinte bármit. Ma már megválogatom, de ez könnyen megy: a szépirodalomból szinte csak Mikszáth maradt.
Mikszáth Kálmántól olvasni bármikor, bármit…ez az én olvasási mottóm. Azért, mert ő a legkedvesebb íróm. Tőle olvastam a legtöbbet és most is, ha valami jót akarok olvasni, őt veszem elő. Az elbeszéléseivel kezdtem, aztán a regényei következtek, többet többször is elolvastam. Szórakoztat, megnevettet, meghat, ahogyan arról a világról ír, amit olvasás közben szinte látok magam előtt. Mióta pedig a kovácsmesterségről olvastam tőle (és róla), még inkább szeretem őt.
El kell majd mennem Szklabonyára is, a Mikszáth Kálmán Emlékházba.
Ha pedig legközelebb Pesten járok, fel fogom keresni a sírját és megköszönöm neki, hogy az írásaival olyan sokat adott nekem…
…és közben viszem tovább apukám betűjét. Egy hete az unokámnak mutattam meg néhány nyomtatott nagybetűt. Csak később jutott eszembe, hogy az E betűt éppen nem. Ha legközelebb megyek, átadom neki, a Négyévesnek és majd nevetünk együtt, hogy ez egy “gereblye” betű…
és majd egyszer ő is továbbadja. Így lesz majd egy E betűből egyszer családi legenda.
Kovácsműhely és kovácsmesterség témában érintett vagyok. Nagyon. Büszkeséggel, aggódással és lelkifurdalással. Tehát Mikszáth Kálmán a kovácsokról és a kovácsműhelyről :
“…A mi falunkban a kovácsműhely pótolja a klubot és a kaszinót, főbenjáró dolgokkal foglalkozó perszónák itt beszélik meg előzetesen a közügyeket, ez levén a legalkalmasabb hely konferenciákra, mert leginkább áll összeköttetésben a kontinenssel. Kereket igazíttató, lovat patkoltató utasok állnak meg hébe-hóba, s magából a helységből is egyik jön, másik jön, ez is, az is tud valamint, s legott asztagnak gyűl meg a hallani való…”
A mi falunk, 1879
“Mikszáth írásaiban nem lehet találni hálásabb témát, mint a kovács és a kovácsműhely. Ez a hely valamilyen varázzsal hatott a gyerekkori világára. Az író a szklabonyai parasztok meséléséből már korán megismerte az akkori parasztmeséket, az ijedelmes históriákat, a babonákat és sokszor valós történeteket is. Később kisdiák korában, szívesen hallgatta a felnőttek beszédét, s egész órákat ácsorgott a kovácsműhelynél, mert ott mindig lehetett valami érdekeset hallani. Jó volt a memóriája és kitűnő megfigyelő volt. Például a kasza minőségét vizsgáló parasztot később hihetetlen aprólékos pontossággal írja le, és persze humorral, érzéssel – úgy mikszátosan. Ezt a kovácsműhelynél látta. Mikszáth műveiben a „kovács“ szó 367 szer fordul elő. “
(Forrás: http://www.mire.hu/hu/museums/54/description)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: