Ha majd egyszer megöregszem, a kérdésre, hogy milyen fenyőt szeretnék, valószínű, hogy csak megrántom majd a vállam: nekem mindegy, de elég lenne egy ág is.
De most még ez kardinális kérdése a Karácsonynak nálunk. Nekem.
Nem volt ez mindig így. Gyerekkoromban apukám hozott egy fenyőt, letette a verandán és azt mondta, hogy ez lesz a karácsonyfa. Nem volt az kérdés, hogy milyen legyen, mekkora legyen…legyen és kész.Azt nem hiszem, hogy sokáig válogatott volna a fák között, fogott egyet, ami se nem kicsi, se nem nagy és elégedetten hazahozta nekünk. Mi sosem reklamáltunk, de emlékszem, mennyire meglepődtem, amikor egyszer vendégségben egy padlótól mennyezetig érő hatalmas fát láttam, hogy ilyen is van?
Amikor kicsi gyerekeim voltak, én választottam a fát, mindig nagyot, “égigérőt”, mintha magamat is kárpótolni akartam volna. Később a gyerekekre bíztuk, de ők is vitték tovább a “minél nagyobb a fa, annál jobb” hagyományát. Aztán ahogy ők is felnőttek, a fák úgy lettek egyre kisebbek, a választásnál nem az volt a fő szempont, hogy a mennyezetig érjen, hanem hogy jó terebélyes legyen.
Mióta ők kirepültek, mi választunk, vagyis újra én választok.
Idén egy kicsi fát gondoltam, gyökereset. De nem mindegy, hogy milyet.
(Hova akarod ültetni? Ide? Már így is alig lehet mozdulni ebben a csepp kertben. Ássam ki a gödröt előre? Mikor? Te viccelsz. Legyen inkább egy kis formás lucfenyő, nem gyökeres, kb. 60-70 cm. Elég az. Sok szép fa van. Melyik legyen? Ez jó lenne. Nem, ez túl kicsi. Akkor ez? Hogy néz ez ki? Ferde. És ez? Hát, nem is tudom. Inkább vegyünk egy nagyobbat. Ez túl nagy, mit raksz rá? Mutass rá egyre aztán menjünk már. Nem mindegy?)
Nem, nem mindegy…és remélem, még sokáig nem lesz mindegy.
Végül egy szép nagy fát választottunk. Közös megegyezéssel.
Régen volt ekkora fenyőfánk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: