Mivel a Karácsonnyal kapcsolatos háztartási teendőket sikerült minimalizálni, vagyis a “még éppen elvárható”-ra csökkenteni, Karácsony mindhárom napján ki tudtam menni az erdei futópályára, ami ugyan sáros volt és csúszós, de egy jó gyaloglásra így is alkalmas volt. A beigli és egyebek után nagyon kellett már a napsütés, a jó levegő és a mozgás. Már 4 éve szinte a mindennapjaim része a futópályán való “kocogás”, megszoktam és megszerettem. Ha nem esik az eső és nincsenek minuszok, kimegyek. Ott töltök kb. 40-45 percet. Kezdetben mozgás közben a nyelvleckémet hallgattam, de hamar abbahagytam és már csak az erdőre figyelek. Imádok ott lenni.
“- Hallgatag erdő, titkot rejtő,
mondd el, a mélyed mit rejt néked?
– Rejtem a tölgyet, rejtem a gombát,
rejtem az őzet, rejtem a rókát,
rejtem a fészket, benne a pintyet,
patakot, kérget, kavicsot, kincset.
– Hallgatag erdő, szépen kérlek…
– Szépen, ha kéred, elrejtlek téged.”
(Gryllus Vilmos)
Ilyen fényeket láttam ma és egészen misztikus gondolataim támadtak…
Az erdő a (látszólagos) kuszaságában is szép, mint maga az élet. De azért jó, ha átlátható.
Felnézek és azt látom, hogy mindennek rendje és értelme van.
Ilyen helyen, ilyet látva még a gondolatok is világosabbak és vidámabbak lesznek.
Lassan elmúlik a Karácsony és kezdhetem várni a Magas -Tátrát. Jövő nyáron ugyanis oda szeretnénk menni. Az itthoni erdőben való gyaloglás-kocogás-mozgás a felkészülés része is lehet. Ott aztán lehet és kell is gyalogolni, csak ott nem vízszintes terepen, hanem fel-fel, egyre feljebb, jó kis szintkülönbségeket kell majd leküzdeni. De nem számít semmi, én mindenestől nagyon szeretem a Tátrát. (Kivéve a lanovkát és a medvéket.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: