Az elsőt, A Viszkis-t, tegnap moziban néztük meg. Ezért a filmért érdemes volt moziba menni. Antal Nimród neve nekem jó ajánló, nem is csalódtam benne. Pörgős, érdekes, izgalmas volt a film, szerintem megállja a helyét a nagyok között is. Egyáltalán nem volt erőltetett a szinészi teljesítmény, az akció-jelenetek sem voltak “szegényszagúak”. Persze nem kell bankot rabolni, nem is ezt sugallja a film még véletlenül sem, de a Viszkissel végig lehetett szimpatizálni. Annyira lehetett, hogy szinte drukkoltam neki, bár tudtam, hogy nem fogja megúszni. Nagyon jól film volt.
A másik két filmet itthon néztük a napokban, mindkettő hegymászós film. Én egyszerűen imádom az olyan filmeket, ahol félelmet nem ismerve (vagy azt leküzdve) elindulnak a hegyekre. A motivációt nem tudom megérteni, nem értem, hogy miért képesek akkora kockázatot vállalni, hogy minden lépésükben benne van a lezuhanás-megfagyás életveszélye. Szinte sajnálom őket, hogy nem bírnak nyugton maradni és kell nekik az életveszély érzése…
A K2 nehezen induló film, eltelik fél óra is, mire a hegymászók a hegy közelébe jutnak, de megéri kitartani. Attól kezdve, hogy elindulnak fel, lehet rettegni minden lépésüknél, nehogy lezuhanjanak, megfagyjanak vagy elsodorja őket a lavina. Izgalmas, feszített film.
Az Everest pedig az ilyen típusú filmek kedvelőinek szerintem kihagyhatatlan. Már háromszor néztem meg és lehet, hogy meg fogom nézni újra. Még csak az alaptáborig mennek, szinte nem is kell mászniuk, de át kell menniük egy olyan függőhídon, ami nagyon magasan van, nagy mélység tátong alatta és nagyon keskeny…majd egy vízszintes létrán és a zene sugallja, hogy jaj, jaj, mindjárt baj lesz. Lesz is. Aztán másznak, küzdenek a hóviharral, végtagok lefagyásával, lavinával, oxigénhiánnyal…de a halál árnyékában sem mondják, hogy megbánták és vissza akarnak fordulni. Minden veszély ellenére vonszolják magukat tovább és még tovább, hogy felérjenek végre a világ tetejére….aztán lefelé meghalnak. Vagy leérnek, de összetörve, elfagyott lábakkal.
Nem értem ezt az élet-halál küzdelmet a heggyel. Azt viszont értem, hogy miért nézek ilyen filmeket: én sosem mernék kockáztatni, de a biztonságos fotelemből szeretem nézni, ahogy más (helyettem is) megteszi.
Nekem elég volt a medvekaland. Még egyszer átélni?
Soha többé.
De nyáron a Magas-Tátrába készülünk és hát ez az én ötletem volt. Nem kockáztatok: nem lesz lanovka, nem lesz mászás, csak biztonságos ösvényen való kényelmes séta. Az indulásig eltekintek a szintkülönbségtől és nem gondolok a várható erőltetett menetre sem…
…és majd ha végre odaérünk a vágyott Zöld-tóhoz, majd az Everestre gondolok. Vagy inkább a K2-re. Annak legalább jó vége lett.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: