Majdnem hagytam magam elijeszteni ettől a filmtől.
Egy ideje figyeltem, mikor bukkan fel valamelyik közeli moziban, nagyon akartam látni. Akár Szolnokig vagy Debrecenig is elmentem volna érte, de szerencsére a kisújszállási Vigadóban a múlt héten játszották.
Már megrendeltem a jegyeket, amikor elkezdett fájni a fülem és éppen a filmvetítés napján fájt a legjobban. Indulás előtt a fülemet melegítettem (meleg só, ajánlom!), fél kézzel a sótasakot szorítottam, közben filmkritikát olvastam. Film előtt pedig nem is szoktam, pont azért, hogy ne befolyásoljon, de most úgy látszik, a fülfájás megingatott a szokásaimban.
Az a kritika, amit találomra kiválasztottam, elég rendesen lehúzta ezt a filmet…és a fülem is rendületlenül fájt.
Akkor felvetődött, hogy talán ne menjünk moziba.
De. Sajnálni fogom, ha kihagyom. De. Ez egy jó film lesz. De. Majd sapkában ülök.
A film alatt egy pisszenésem sem volt, döbbentem figyeltem a történetet. Döbbenten és komoran. Családtörténet tragédiákkal, elhallgatásokkal, titkokkal…és egyszer a titok sem titok többé. Mit lehet kezdeni ilyenkor?
A film nagyon jó volt, közvetlenül utána azt mondtam, hogy hibátlan. Nehéz dráma volt, napokig a hatása alatt voltam. Hogy lehet ennyi mindent kibírni, amit a főszereplő kibírt? Hogy lehet a súlyos, nehéz titkokkal tovább élni? Én mit csináltam volna?
Olvastam további kritikákat, elég vegyeseket és most már én is látom, hogy nem volt hibátlan film. Hibáival együtt is nagyon emlékezetes, nagyon elgondolkodtató és nagyon szerethető.
(A fülem pedig, ahogy mondani szokták, kifájta magát.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: