Vendéget várok, rendet teszek a házban, összeszedem a széthagyott ruhákat, cipőket, könyveket, papírokat, tányérokat, kiviszem a szemetet, talán porszívózni is fogok, felmosok a konyhában, elpakolok a ruhaszárítóról, kitakarítom a fürdőszobát és…és…és…és erről eszembe jutott Janikovszky Éva.
“Ha mihozzánk vendég jön, akkor anyukám feketét főz, és becsukja a mi szobánk ajtaját, mert oda jobb be se nézni.
De sajnos a tanító néni előre megüzente anyukámnak, hogy ne tekintsük őt vendégnek, mert csak a családdal szeretne megismerkedni.
Ezért anyukám lemosta az ajtókat, és elrakta a kabátokat meg a cipőket az előszobából. Apukám megragasztotta a fotel lábát, és becsavart még két égőt a csillárba.
A Bori leszedte a színészképeket a falról, én pedig kivittem a vadgesztenyéimet az erkélyre.
Amikor már olyan rend volt, amilyen nem szokott lenni, akkor a Pacsitacsit is átküldtük a szomszédba, mert ő nem tudhatja, hogy a tanító néni nem vendég, és lehet, hogy megrágja a cipőjét, ahogy a vendégeknek szokta.
A tanító néni csak fél óráig volt nálunk, mégis jól megismerkedett a családdal, mert közben megérkeztek a Bandi bácsiék Érdről, az alattunk lakók felkiabáltak, hogy legurultak a gesztenyék az erkélyről, a szomszédból hazazavarták a Pacsitacsit, mert nem tudta, hogy az ő konyhájukban is szobatisztának kell lenni.
De én nem is bántam, mert így a tanító néni legalább látta, hogy mi itthon is elég elevenek szoktunk lenni.” (Janikovszky Éva: Velem mindig történik valami)
Én még süteményt is fogok sütni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: