Hol volt, hol nem volt, élt egyszer valahol egy kis nyuszi. A kert, ahol élt, szépséges volt, aki csak arra járt, mindenki megcsodálta. Volt ott minden: pompás virágok, kaktuszok, pálmák, rózsák, tulipánok, muskátlik és hempergésre csábító zöld fű, talán még tündérek is jártak oda. Igen, jártak, mert hajnalban, ha a nyuszi kiosont a kertbe, néha hallotta őket kuncogni.
Egy nap a nyuszi elhatározta, hogy meglesi a tündéreket. Korábban ébredt fel, mint szokott és úgy osont ki a nyuszilakból, hogy senki ne vegye észre. Csendesen meglapult a sziklakert mögött és várt…csak várt, hosszú ideig csendben várt…
…és egyszer csak finom kuncogás ütötte meg a fülét. Megérkeztek a tündérek, ujjongott a kis nyuszi és a szíve majd’ kiugrott a helyéből. Igen, ők azok, pille ruhájukban, aranyszalaggal a hajukban röpködtek egyik virágtól a másikig és csak táncoltak és énekeltek. Hogy mit, azt a nyuszi, akárhogy hegyezte a fülét, nem hallotta. De látta a táncukat, látta, ahogy összekapaszkodtak, majd elengedték egymást, látta, ahogy kergetőznek a virágok között, a kertben.
A Tündérkertben.
Aztán biztos elfáradtak (vajon el tudnak fáradni a tündérek?) és ugyanúgy, ahogy érkeztek, halkan kuncogva, szitakötőszárnyaikon elrepültek.
A nyuszi alig hitt a szemének. Csodát láttam! Csodát láttam! Itt jártak! – örvendezett és boldogságában meghempergett a harmatos fűben, majd egyik bokortól a másikig ugrált, pisze orrával szagolgatta a virágokat, hirtelen olyan különlegesnek, nagynak és csodálatosnak látta a kertet.
Aztán hirtelen megállt, mert valamit észrevett a fűben. Egy apró kis virágot. Ezt még a tündérek sem látták, olyan vidáman hancúroztak, hogy elkerülte a figyelmüket ez az apró virágocska. Mi lehet ez? Talán hóvirág? Nem, nem. Talán nárcisz? Nem, az sem lehet. Ez valami más, amit még nem ismert. Amit még sosem látott. Apró lila virágocska a fűben. Töprengett a nyuszi, de hiába, nem tudta, mi ez.
Éppen akkor lépett ki a nyuszilakból az apukája. A kis nyuszi odaugrott hozzá, megfogta a kezét és húzta-húzta őt a kis virághoz.
Milyen virág ez? – kérdezte kíváncsian.
Ez? Ez egy krókusz. Szép, ugye? Ez a legszebb a kertben.- felelte az apukája és megsimogatta a nyuszikája fejét. – Vigyázz rá, mindig vigyázz rá, ki ne taposd!
A nyuszi egész nap a krókusz körül játszott, lépten-nyomon odaugrott hozzá és gyönyörködött benne…
…és elhatározta, hogy másnap szólni fog a tündéreknek, hogy vigyázzanak ők is.
Elvégre ez egy különleges virág. Az apukája virága.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: