Egyre fontosabbak az ünnepek. Ahogy lekopnak az ünnepi napokról a kötelező teendők, úgy lesz egyre gazdagabb valami mással. Lekopik a napokról a teendő, mert már nem kell úgy, nem kell akkor, nem kell azt tenni, amit korábban. Helyette úgy éljük az ünnepnapokat, ahogyan szeretnénk. Egyre kevésbé megterhelő módját választjuk az ünneplésnek. Vannak persze hagyományok, szokások, ételek, amelyeken nem változtatunk, de ez nem kényszer, hanem döntés. Nagy a különbség.
A hagyományokat tisztelem, ápolom, de már csak a kényelmesség határain belül. Az ünnepeink így is nagyon szépek, a kertben elrejtett apró édességeket keresve reggel, házi sonkát szelve az ünnepi asztalnál…
…és hogy szabad-e locsolni? Kislányként nagyon vártam a locsolókat, boldogan mondtam nekik igent. Később egyre terhesebb lett az egész, nem akartam, nem szerettem, nem vártam. Most sem ez a legfontosabb és a legszebb része a Húsvét-hétfőnek , de nem tiltakozom, ha meglocsolnak, elfogadom és nem húzom el a fejem sértetten vagy bosszúsan. Inkább mosolygok: no lám, meg lettem locsolva.
Ma nem itthon ünnepeltünk és meghatódva néztem, ahogy a mi hagyományunk tovább él tőlünk 100 km-re, mert van, aki tovább viszi és a gyerekeinek tovább is adja. Szép Húsvétot ünnepeltünk a gyerekekkel és csak hazaérve jutott eszembe valami, amit elfelejtettünk.
Hogy mit?
Azt, amit hiába keresnénk a kertben, mert nem hozta meg a nyuszi. A nagy reggeli készülődésben, az utazási előkészületek közben nem jutott eszünkbe reggel elrejteni a nyuszi ajándékát a kertben. Azt, amit egymásnak hozott (volna).
Persze, mondhatjuk, hogy a szépen rendbe tett kertet hozta a nyuszi, de nem.
Az az igazság, hogy a nyuszi elfelejtett ma hozzánk jönni. Őszintén sajnálom, hogy elfelejtettük.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: