1.
Anyukám vár.
Engem vár. Bármikor érkezem, elő van készítve a kedvenc meleg ételem, a kedvenc hideg ételem (ha nem lenne kedvem meleget enni), a kedvenc édességem (legalább kétféle, hogy választhassak). Amikor belépek, még megkérdezi tőlem, hogy melyiket kérem, vagy inkább készítsen mást, gyorsan meg lesz, csak mondjam, mit szeretnék. Azt mondja, a szeme azért romlott el, mert mindig nézi, hogy mikor jövök már. Messzire kell néznie, mert messziről jövök….
…és mindig, amikor megérkezem (naponta egyszer biztos, de inkább kétszer), annyira örül nekem, hogy ott vagyok, hogy adhat és még adhat és még mindig adhat.
2.
Én várok.
Mikor érkezel? – kérdezem. Pénteken este? Jó, akkor csütörtökön vásárolok valamit, pénteken valamikor délután megfőzöm. Gyorsan összedobom, mire megérkezel, kész lesz. Ezt és ezt főzök, ezt gondoltam, remélem, jó lesz. Hát persze, tudom én.
(…)
Hogy? Csütörtökön? Ma este érkezel? Ó, dehogynem örülök! Csak nem készültem. Még boltban sem voltam. Nem baj, eszünk ezt meg azt, Húsvétról maradt. Dehogynem jó! Azt is meg kell enni. Nem fogom kidobni…nem értem, miért kell ennyire válogatni!
…és mindig, amikor megérkezik, annyira örülök neki, hogy itt van és…megeszi, amit az asztalra teszek.
3.
A gyermekem vár.
Engem vár. Bennünket vár. Anya, ha jöttök, hozzatok ezt és azt. Az olyan finom. Ja, és hozzál olyan süteményt is. Ne, ne azt. A másikat…
…és mindig, amikor megérkezünk, annyira örülünk… hogy mehetünk, hogy vihetünk és hogy vele együtt megehetjük, amit vittünk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: