A stand up comedy-t lehet szeretni vagy nem szeretni, én szeretem. Fábry Sándor nagy kedvencem és lassan, de biztosan felzárkózott már mögé nálam Badár Sándor is, a többi “Dumaszínházas” előadóval pedig mostanában kezdek ismerkedni.
Itthoni dolgok végzése közben vagy zenét hallgatok, vagy őket. Március elején Hadházi László előadói estjén voltam, tegnap Aranyosi Pétert néztem meg, 3 nap múlva Bödőcs Tibor műsorára fogok elmenni. Véleményem tehát csak róluk lehet.
Valamikor régen Hofi Gézát is láthattam színpadon, ezt óriási szerencsémnek tartom a mai napig. Markos-Nádas produkcióra is sikerült eljutnom, ma is szeretem őket. Most nem róluk, hanem a Dumaszínházasokról írok.
Nagy várakozással mentem a műsorukra, lehet, hogy túl naggyal. Igen, biztosan magasra tettem a lécet és szerintem egyikük sem tudta átugrani. Jók voltak, jók voltak, de Hofi Géza királyi trónjának közelébe sem mehetnek, senki, egyikük sem, de azért láthatóan igyekeznek kitenni magukért. Nevettünk sokat, persze, sok jó poén volt, persze, nekem is van humorérzékem, persze.
De hiányzott valami még. Jó társasággal voltam, többet nevettünk magunkon, a helyzeteinken, a nevetéseinken, mint magukon a produkciókon. Mi hiányzott? Az eredetiség. Az ötlet. Ezek híján maradt az altesti humor, ami azért ma már kevés nekem és csak Besenyő Pista bácsinak nézem el, nyilván elfogultságból.
Bödőcs Tibor még versenyben van nálam, de a lécet már lejjebb tettem.
De hogy ne legyek ennyire szigorú, hoztam egy videót, Aradi Tibor produkcióját, a címe: Menjünk Olaszba!
Nekem most ez tetszik. De ez nagyon.
Egyébként meg menjünk “Olaszba”!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: