Hadházi László és Aranyosi Péter után a stand up comedy 3. képviselőjével is lezajlott az első találkozásom. Bödőcs Tibor előadói estjén voltam, a produkció címe: Nincs idő gólörömre.
Közvetlenül előtte Hajdú Balázs lépett fel bemelegíteni a közönséget. Szerintem nagyon ígéretes, ügyes, tehetséges fiú, remélem, hamarosan híres lesz, megérdemelné. (Én még nem hallottam korábban róla.)
Bödőcs Tibor közéleti, házassági és gyerekneveléses témákat hozott, okos és eredeti volt, egyik poén követte a másikat. A hálásan jó témákról minden nézőnek lehetett saját élménye, könnyű volt kapcsolódni az előadóhoz. Kapcsolódtunk is rendesen, jó közönség voltunk, vettük a lapokat. Kevés altesti humor, éppen csak mutatóban, néhány könnyű szójáték, a többi viszont értelmes, szokatlanul értelmes jó humor – ez volt. A figyelmet végig meg tudta tartani, fáradhatatlanul “jött belőle” a sok történet, jók és még jobbak és láthatóan ő maga is élvezte a produkcióját (az első sorban ültünk, 1 méterről minden rezdülését láttuk).
Okos ember, rendkívül jó humorral, már-már a legnagyobbjainkra emlékeztető nagyon jó színvonalú előadással.
Szerintem Bödőcs Tibor, ahogy manapság mondani szokták, ott van, sőt, nagyon ott van.
Elől.
Kommentek