Fülbevaló

Azt olvastam, hogy akkor kezdünk öregedni, amikor elkezdjük nem érteni a fiatalokat. Nem értjük, hogyan lehet olyan zenét hallgatni, úgy szórakozni, viselkedni, olyan filmet nézni, úgy öltözködni…

… vagy pl.  nem értjük, hogyan lehet olyan fülbevalót hordani.

Én eddig úgy gondoltam magamra, mint egy “jófej” ötvenesre, aki érti, sőt szereti azt a zenét, amit ők, megnézi azt a filmet, amit ők, tud úgy szórakozni is akár, ahogy ők, hát öltözködni nem tud úgy, de ez nem lehet a “jófejség” akadálya.

Eddig így gondoltam és a fiatalok körülöttem, a gyerekeim, a barátaik, a fiatal munkatársaim, barátaim ezt meg is erősítették bennem nap, mint nap.

Most elbizonytalanodtam.

Láttam ugyanis egy fiút, aki furcsa fülbevalót viselt. Természetesen nem azon lepődtem meg, hogy fiúként fülbevalója van, ez nekem régóta tetszik, hanem azon, ahogyan viselte: a fülcimpáján volt egy nagy fémkarika, ami ezzel az egész fülcimpáját eltakarta és nagyra megnyújtotta.

Próbáltam úgy nézni, hogy ne tűnjön bámulásnak, de az az igazság, hogy nem tudtam a szemem levenni róla. Tehát bámultam. Nem értettem, hogy mi ez.

Szerencsére sok fiatal van körülöttem, elmeséltem hát nekik, hogy mit láttam és nem is kellett magyaráznom, ők rögtön tudták, hogy miről van szó. Ők tudták, én nem tudtam.

Én csak óvatosan megtapogattam a szép nagy karika fülbevalóimat, amelyek hagyományosan ott vannak, ahol kell és ahogyan “bezzeg az én időmben” szokás volt és mosolyogva ugyan, de picit azért szomorkásan azt kérdeztem magamtól, hogy csak nem eljött az az idő, amikor már kezdem nem érteni a fiatalokat?

De nem.

Szeretem és értem még a fiatalokat és ne általánosítsak már egyetlen srác egyetlen fülbevalójából.