Az enyémekre gondolok, rájuk emlékezem ma. A tanáraimra, akik közül sokan, fájdalmasan sokan már nincsenek köztünk. Emlékszem a tudásukra, a tisztaságukra, az emberségükre. Arra, hogy szerettem őket. Arra, hogy remélem, érezték, hogy szerettem és tiszteltem őket. Remélem, érezték, hogy sok tanítványuk szerette és tisztelte őket. Hiszem, hogy szerettek bennünket, tanítványokat és hiszem, hogy szerettek tanítani.
Emlékszem az elsős tanító nénire, Mártikára, a frissen végzett, lelkes, csupaszív Mártikára, akinek a hangja is olyan volt, hogy elolvadtam tőle. Édes kis “tanítónéni”. Másodikban jött Pannika néni, szigorú volt, néha kiabált is, biztos oka volt rá. A szorzótáblát kórusban kellett mondanunk, ahogyan az ABC-t is. Poroszos rendben, hátra tett kézzel ültünk az órákon és félhettünk volna a szigorától, de nem féltünk…hétévesen is pontosan lehetett érezni, hogy mennyire szeret bennünket. Aztán újra Mártika, párban tanított Marika nénivel, Marika néni…aki a humora miatt nem felejthető, ő is kiabálós volt, hirtelen haragú, gyakran lobbant, de utána olyan humorral jött ki a helyzetekből, hogy azóta is mosolygok, ha rá gondolok.
Drága alsós tanító nénik, köszönöm, hogy megadtátok nekem azt az élményt, hogy iskolába járni jó.
Felsőben Ildikó néni, akinek embersége a környéken is legendás. Ő volt az első tanár, akitől bocsánatot kértem, nem azért, mert elvárta…nem várta el, jó érzékkel egyszeri apró botlásnak vette, amit botlottam, de én szégyeltem magam és bizony őszintén szégyelve a botlásomat, bocsánatot kértem. Soha többé nem beszéltünk a dologról, pedig rendszeresen találkozom vele és gyakran beszélgetünk azóta is, ő már biztos elfelejtette, én nem. Igazságossága, mérhetetlen jósága és embersége példa lehet mindenkinek.
Sok tanárom volt. Szakmáját és szaktárgyát rajongásig szerető tanár, szakmáját szerető, de kevesebb tárgyi tudást átadni képes tanár és hatalmas szaktárgyi tudású, de inkább kutató, mintsem tanári pályára termett tanár…sokan voltak, sokfélék voltak.
De hogy igaz, jó emberek voltak, ahhoz ennyi idő után sem férhet kétség.
Mindent, amit kaptam tőlük, csak megköszönni tudom.
Megköszönni és tovább vinni, adni. Gyógypedagógus lettem és a legmélyebb tiszteletem mellett kolléga is.
Köszönet és hála, vagy ahogy Ady írta:
“Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.”
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: