Az egyik jó dolog a nyárban, hogy jó helyeken kialakítanak színpadokat, meghívnak sikeres produkciókat, a néző pedig leül egy meleg nyári nap után és a kellemesen lehűlt nyári estén színházban van. A színészek pedig azért vannak, hogy a néző szeressen ott lenni és szeressen visszajönni.
Egy musical nagyon sokat tud adni. Ad egy történetet és ad hozzá olyan zenét, ami dúdolható lesz még sokáig. Itthon meg lehet keresni a hallott zenéket, még egyszer neki lehet futni a történetnek, ha kell és meg lehet találni könnyen a dalok szövegét. Aztán lehet itthon hallgatni, amíg csak akarjuk.
Mindig nagy örömmel megyünk nyári színházi előadásokra, van egy semmihez sem hasonlítható hangulatuk. Ülni a nézőtéren és kis túlzással ahogy lemegy a nap, úgy jön fel a függöny, de nem, mert nincs is függöny, így viszont egy picit a kulisszák mögé is lehet pillantani, a háttér egy folyó (Szarvason a Víziszínpadon) vagy a csillagos ég. Szép, jó, kellemes.
Az idén két musical-t is meg tudtunk nézni, két olyat, amit nagyon régóta szerettünk volna látni.
A Valahol Európában előadását Szarvason láttuk. A II. Világháború nehéz téma, akár regényt írnak róla, akár filmet készítenek belőle és a musical, mint műfaj sem tette könnyebbé. A gyerekek a történet főszereplői, a történet pedig egy csapatnyi gyerek megmaradása a háborúban. Jól ismert, nem könnyű, szomorú és a finálét sokan megkönnyeztük. A túléléshez is és mindenhez “…a zene az kell, mert körülölel és nem veszünk majd el…”
Felejthetetlen előadás volt, édes gyerekekkel, aranyos nagyobbacska fiúkkal, lányokkal, kamaszokkal. A felnőtt szereplők pedig egytől-egyig nagyon jók voltak. A Valahol Európában-ról már mindent leírtak, amit csak lehetett, én csak azt tehetem hozzá, amit én gondoltam a végén. Természetesen sírtam és arra gondoltam, hogy bár az én életemből kimaradt a háború, de benne volt a szüleimében, a nagyszüleimében és családi veszteségeink is vannak. Az én szüleim tizenévesen élték meg a háborút, sok mindenre emlékeztek és meséltek is róla nekünk. Nem lehet nem gondolni arra, hogy a világ sok-sok részén ma sincs béke és a háborút ugyan a felnőttek “csinálják”, de a gyerekek véres áldozatok benne.
A másik musicalt két nappal később láttuk Egerben. Reménytelen volt, hogy a Pál utcai fiúk-ra jegyet szerezzünk, a Vígszínházban sem, Debrecenben sem sikerült és az egri előadásra sem. Régóta elkelt minden jegy. A Valahol Európában előadás július 12-én csütörtökön volt, 14-én pedig Egerben a Pál utcai fiúk, amire a meghirdetés időpontjában sem tudtam jegyet venni, pillanatok alatt eladták az összeset.
Július 14-én már készülődni kellett (volna) a szlovéniai utunkra, úgy is terveztük ezt a szombati napot: bár vendégeink lesznek egy Majdnem Ötéves és egy Majdnem Kétéves személyében, vagyis ez egy ünnepi nap lesz nekünk, késő délután már pakolászunk, átnézzük újra a programunkat, itthon is elintézünk még pár dolgot és vasárnap korán reggel indulunk.
Még azért délelőtt tettem egy utolsó próbát a jegyekkel, felhívtam az egri Nyári Játékok jegypénztárát, hogy esetleg valaki nem hozott vissza két jegyet?
Ugyan, dehogy, kedves hölgyem, ez volt a válasz.
Tovább próbálkoztam, esetleg pótszék?
Nem, nem, már a pótszékek pótszéke is el van adva. Sajnálja, de nem lehet.
Akkor esetleg ha mégis visszahoznak két jegyet, várólista van?
Nem, nincs várólista sem.
Hát, én is nagyon sajnáltam, ő is…
…és akkor két óra múlva csörgött a mobilom, a hölgy volt, benne volt a számom a híváslistájában, visszakereste, felhívott és szólt, hogy jó híre van, visszahoztak két jegyet. Lehet idefutni érte, mondta…és akkor árultam el, hogy nem tudok menni, mert nem Egerben lakunk, hanem 100 km-re Egertől és csak az előadás előtt tudjuk átvenni. Ez baj, mondta, és tényleg nagyon sajnálja, de ilyen hosszan nem teszi el.
És akkor én megkértem, nagyon szépen megkértem, hogy most az egyszer tegyen kivételt és tartsa fent nekünk ezt a két jegyet estig, elmondtam, hogy milyen régóta várjuk és mennyire szeretnénk és kérem, és kérem….és ő megígérte, hogy így lesz.
Elteszi a jegyeket nekünk.
Régen örültem ennyire! Annyira, de annyira vágytam erre a musicalre és annyira reménytelennek látszott jegyet szerezni rá és most…néhány óra múlva indulunk.
Félúton jártunk, amikor újra hívtam a hölgyet, hogy úton vagyunk, megyünk, hamarosan odaérünk. A pénztárnál mosolygott, amikor a nevem mondtam és nagyon kedvesen jó szórakozást kívánt nekünk és még azt is hozzátette, hogy elmesélte a munkatársainak is, hogy milyen fanatikusan akartam ezeket a jegyeket, ritkán tapasztalnak ilyet egy színházjeggyel kapcsolatban.
De ez nem akármilyen színházjegy. Ez a Pál utcai fiúk-ra szól.
Molnár Ferencről, Dés Lászlóról, Geszti Péterről, Grecsó Krisztiánról és az előadásról nem tudok mást írni, mint azt, hogy azóta is a dalokat hallgatom…és még azt, hogy még százszor meg tudnám nézni és nemhogy Egerig, hanem nagyon messzire is elmennék érte. Akár a világ végére is.
Míg a világ, s még két nap, ahogyan Erdélyben mondják.
https://www.youtube.com/watch?v=BWqGIR2Ao1M
Kommentek