Katisziget

Ötven év van köztünk, éppen annyi. Amikor találkozunk és együtt tölthetünk néhány órát, éppen ötven évet fiatalodok vissza. 

Az ő szemével nézem a világot, mindenben mesét látok, mindent értek és meg tudok magyarázni. Egy Majdnem Ötéves számára  a világ egyszerű és egyszerű magyarázatok vannak a működésére is.

Van Ő és van a Világ.

Sarudon, a Tisza – tó partján a vízre árnyákot bocsátó fák alatt pancsolva, várat építve, gátat építve, úszva, homokban és pocsolyában taposva ez tényleg ilyen egyszerű.

Beleszaladni a vízbe és “úszni”, lubickolni, aztán a Katiszigeten kikötni. Katiszigeten várja a hajót a sziget kapitánya , távcsövével figyeli a vizet, hogy jön-e már és amikor megpillantja, segít a hajó kapitányának  kikötni. Mert ezen a szigeten kikötő is van…

…és már ketten vannak a szigeten, a két Kapitány. 

Van  Ő és van a Világ…

…és az Ő világának tegnap, Sarudon, a Tisza – tó vízre árnyékot bocsátó fái alatt része lehettem. 

Aztán része lehettem a Majdnem Ötéves világának a strandolás után Poroszlón, a Piszkos Fred-et idéző csónakkikötőben is, ahol ugyan természetesen nem Piszkos Fredről meséltem (majd fogok róla is, ha eljön az ideje), hanem kiskacsákról, halacskákról, távolban egy fehér vitorlásról és ahogy ültünk ketten a vízparton,  és alkonyodott és hallgatóztunk, hogy a víz felől és a nádas felől milyen érdekes hangok érkeznek és vártuk, hogy elkészüljön a vacsora, arra gondoltam, hogy igen, Sziget szeretnék lenni.

Sziget, ahol bármikor kiköthet az én édes kis Kapitányom, sziget, ahol várja őt Robinson (majd róla is mesélek, ha eljön az ideje) és ahol minden létező figyelmemmel és szeretetemmel csak ketten vagyunk.

Ő és én. 

A Katiszigeten.

…és bocsássa meg nekem Lukács Laci, hogy az esti  Tankcsapda koncerten is csak a arra tudtam gondolni, hogyan legyek Katisziget.

Ahol jó kikötni.

.