Szeretném hinni, hogy Bródy János sokáig fog még dalokat írni.
Tegnap Tokajban, a pazar Fesztiválkatlanban láttuk őt és zenészcsapatát. Olyan összegző koncert volt, amilyen minden nagy zeneszerzőnek, szövegírónak vagy előadónak “kijár”, a pályája vége felé pedig különösen.
Aki akkora életművet alkotott, mint Bródy János, annak jár a minden dal után felállva tapsoló közönség. Egy hatalmas életmű lezárása felé tartva kell, hogy a művész átélje a közönség szeretetét, kell, hogy meghatottan fogadja a szűnni nem akaró ünneplést. Egy sikeres zenészpálya mögött biztos rengeteg munka van, annyi, amennyit én el sem tudok képzelni. Amíg a művész képes a színpadra állni és ott olyan szerényen, hálásan és alázattal tenni a dolgát, ahogyan csak a nagyok képesek, addig a legkevesebb az, hogy a közönség együtt énekli vele (sírva) a Micimackót és a Sárga rózsát vagy éppen Felföldiné született Csillag Hajnalka történetét.
A legkevesebb, hogy együtt nevet vele Sárikán, aki egy kicsikét butácska, de tudjuk, hogy nem az eszéért szerették.
A legkevesebb, hogy érti a közönség az aktuális, finom áthallásokat és a nagyon is egyértelmű mondatokat és egy-egy ilyen mondatot az egyetértés jeléül óriási tapssal köszön meg.
Bródy János tegnap mindent, de mindent megtett azért, hogy méltó maradjon a legnagyobbakat megillető tiszteletre.
És ezt a közönségtől meg is kapta.
Hogy ez a koncert nyitány vagy finálé? Amikor nyár elején a jegyeket megvettük, akkor még a nyár lezárásának terveztük. Tegnap aztán, amikor Tokaj felé tartva útközben a Patkós csárdában az estebédünket ettük, forróság volt, a csípős halászlétől még inkább melegünk lett, úgy tűnt, mintha ez a nyár nem is akarna véget érni, úgy gondoltuk, nem lehet még itt a nyár fináléja. Hogyan is lehetne hát egy Bródy-koncertet finálénak tekinteni?
Inkább legyen az ősz nyitánya.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: