Kriminális

Az, hogy egy esős novemberi délután milyen filmet nézünk, egyértelmű volt: krimit. Vagyis krimiket, mert egyből hármat néztünk meg, persze nem rögtön egymás után, de majdnem. Mert a krimi  leköt, nagyon kell figyelni, hogy követni és érteni tudjuk és amíg figyelünk a filmre, nem gondolunk sem a világ, sem pedig a magunk bajára. Vélhetően.

Az első filmünk egy viszonylag újabb krimi volt (ezt nem én választottam), a Bourne filmek egyik darabja. A Bourne rejtély, A Bourne csapda, A Bourne ultimátum, A Bourne hagyaték és a James Bourne című filmekről van szó, de hogy mi melyiket néztük meg, azt most nem is tudom. Kizárom az első kettőt, mert azt már láttam, akkor tehát vagy az ultimátum volt, vagy a hagyaték. A sorozat utolsó filmje, a James Bourne nem lehetett, mert gondolom, abban  végre kiderült volna, hogy ki hát ez a hányatott sorsú Bourne és mit csináltak vele, miért lett olyan, amilyen, kinek dolgozik és kinek nem, ki segíti és kik akarják eltenni láb alól és főleg, hogy miért. Mivel mindezekre ebben a részben nem derült teljesen fény, maradtak nyitott kérdések bőven, ezért gondolom, hogy nem az utolsót láttuk. Bourne valószínűleg tovább keresi majd a valódi én-jét, a keresés útját újra hullák, robbantások, rettenetes üldözések és titkosszolgálati akciók teszik izgalmassá és nekem legalábbis érthetetlenné. 

Velem élmény krimit nézni. Még jó, hogy nem moziban voltunk, hanem otthon, így lépten-nyomon meg tudtam állítani, vagy azért, hogy magyarázatot kérjek, vagy pedig azért, hogy én mondjam el, mit is értek éppen most. Így aztán nehezen haladtunk ezzel a filmmel és most sem tudok többet Bourne-ről, mint amit az első két részből ki sikerült hámoznom. Vagyis nem, egy kicsit azért már többet tudok, mert végre már legalább azt is tudom, hogy a főszereplőt igazából nem is Bourne-nak hívják.

A második filmet ezek után én választottam, legyen Agatha Christie Paddington 16:50 című krimije, békebeli, öreg krimi, láttam is már kétszer biztosan, úgy emlékeztem, hogy jó volt.

És igen, ez a film nagyon jó volt még így újranézve is. A történet nem annyira bonyolult. Egy idős hölgy szemtanúja lesz annak, hogy a  mellette elhaladó vonaton egy nőt megfojtanak. A rendőrség nem talál sem hullát, sem nyomokat, nem így Miss Marple, aki okos, szemfüles és éles eszű. Neki köszönhető, hogy hamarosan előkerül a hulla és vele együtt mindjárt legalább öt gyanúsított, mindegyikük egyformán nagyon-nagyon gyanús, mindegyiküknek alapos indítéka lehetett a gyilkosságra. 

Bár láttam ezt a filmet, nem emlékeztem, ki lesz a gyilkos, így aztán ezt a filmet is többször megállítottam, hogy elmondjam, most éppen kit vélek gyilkosnak. Velem tehát élmény krimit nézni. A film végén persze a csavar nem maradt el, de minden kiderült, Miss Marple mindent érthetően elmagyarázott, a szálakat elvarrták, the end.

A harmadik film,  hogy sikerélményem legyen, egy nagy klasszikus, és szintén már valamikor láttam. Várj, míg sötét lesz, ez a címe és a főszereplő Audrey Hepburn, aki a filmben vak  és így kell felvennie a harcot a rosszfiúkkal szemben. A Bourne és egyéb mai filmekhez képest lassú, egyetlen szobában játszódik a történet, semmi külső helyszín, nincs üldözés, nincs lövöldözés, nincs vér és robbantás, bár hulla azért van és lesz is még egy, de ezek nélkül is végtelenül feszült a film. Itt nem azon kell gondolkozni, hogy vajon ki a gyilkos, vagy hogy egyáltalán  ki kicsoda. Itt tudjuk már a kezdetektől, hogy ki a rossz, tudjuk, hogy mit akar és tudjuk, hogy milyen velejéig gonosz ember. Nagyon lehetett rettegni szegény Susy-ért és pont emiatt a rettegés miatt ezt a filmet is többször megállítottam és olyan lényeges kérdéseket kezdtem feszegetni, hogy ez most miért így és miért nem úgy és miért ezt teszi és miért nem azt, vagyis ilyen hasznos kérdésekkel segítettem a feldolgozást.

Mondom én, hogy élmény velem krimit nézni.

Nem is nézünk egy darabig.

Helyette olvasunk: Alfred Hitchcock Hajmeresztő novellák című valóban hajmeresztő novelláit.