3.

Az ajándékot Karácsonykor akartam átadni. Amikor kiválasztottam és megbeszéltem a részleteket a készítőjével, még legalábbis így terveztem. Aztán amikor a kezembe vehettem az elkészült “Pici falu”-t, már tudtam, hogy nem lehet kivárni az átadással az ünnepeket.

Siettem, rohantam vele az anyukámhoz, akinek amúgy is ünnep minden nap, minden óra és minden perc, amit együtt töltünk, de a ma délután egy különösen bearanyozott ünnep lett, hiszen olyan ajándékot vittem neki, amitől szinte elállt a szava.  A “Pici falu” gyermekkorának egy darabja. Forgatta, nézegette és emlékezett. Emlékezett a gyermekkorára, szemével szeretgette, drága kezével simogatta a “falu” házacskáit, bájos lakóit, a havas fenyőket és engem.

Aztán kikísért a kapun, megölelt, ahogy szokott, vagy talán egy picit jobban is, és azt mondta, hogy a világon az a legnagyobb ajándék neki, hogy ma is itt volt nála az ő édes kicsi lánya.

De akkor már sírtam.