Egész úton, amikor a havas, latyakos járdán óvatosan a biciklimet tolva mentem hazafelé az Anyukámhoz, az járt a fejemben, hogy a náthám miatt napok óta nem voltam nála, nehogy elkapjon tőlem valamit és csak telefonon tudtam hívni. Bár minden alkalommal, amikor felhívtam, ő abban bízott, hogy azt mondom, amit mindig szoktam: indulok Anyukám, mindjárt ott leszek.
De nem ezt mondtam, hanem hogy múlik már ugyan a náthám, de még nem merek menni. Aggódott és gyógyított telefonon keresztül is, gyógyított, hogy mit kell tennem, hogy jobban legyek, milyen teát igyak és mit egyek és jól takarjam be magam, ne csináljak semmit, csak pihenjek. És hogy már nagyon vár. Nagyon, de nagyon vár.
Ma a munkából egyenesen hozzá indultam a hóban-latyakban és gondolkoztam, hogy el ne felejtsem ezt mondani neki, meg azt is, meg erről is kérdezni valamit, meg arról is. Amikor odaértem, már ott állt az ablaknál, a függönyt is félrehúzta, hogy el ne mulassza látni az érkezésemet. Integetett, mutatta, hogy nem kell kulcs, kinyitotta nekem előre a kaput, csak menjek, menjek már befelé.
Megöleltük egymást. De régen láttalak, édes kis bogaram, mondja, közben néz engem aggódó figyelemmel, jól vagy, ugye, mondtam én, hogy hamar meggyógyulsz.
Én pedig látom, hogy az asztalnál a helyemen, ami csak az én helyem, ott a tányérom és a kanalam. Pedig már ebédeltem, mondom, de meg sem hallja, a levest már szedi is nekem, majd gyors mozdulatokkal a radiátorra teszi a sapkámat és a kesztyűmet, aztán leül velem szemben.
Egyél, kis bogaram, mondja, aztán mesélni kezdi a napját.
Hogy reggel kiszórta a magokat a madaraknak és…
Gondolkozott, mi legyen az ebéd, lehetett volna más is, de…
Hogy látta az Aldi-s újságban, akciós a…
Balázs Fecó kétszer is volt ma a rádióban és…
Hogy ki kellett dobni a brokkolit és…
…és így tovább, mesélt, mesélt, magyarázott, dúdolt, újságot mutatott, tovább mesélt…
Aztán rám nézett: Figyelsz rám, csillagom?
Igen, persze, figyelek.
Pedig nem, vagyis a tartalomra nem figyeltem annyira, tényleg.
De figyeltem arra, ahogy beszélt, figyeltem a hangjára, figyeltem, hogy milyen jóízűen tud nevetni. Figyeltem, ahogy csillogott a szeme és figyeltem, ahogy beszéd közben gesztikulált. Figyeltem, hogy milyen vékony a keze és hogy szép hosszúak az ujjai. Figyeltem, hogy milyen szép az ősz haja. Figyeltem, hogy milyen szép az arca.
Figyeltem, hogy milyen szép még mindig az én Anyukám.
Este felhívom és megkérdezem, hogy mi is volt ma a madarakkal, mi az akciós az Aldiban és mit is énekelt ma a rádióban Balázs Fecó.
És akkor ő el fogja mondani újra. És nem lesz a hangjában szemrehányás.
Mert tudja, hogy figyeltem én, csak már biztos elfelejtettem.
Én pedig figyelni fogok.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: