Hetijó

Ki ne gondolt volna még arra, hogy jó lenne egyszer magunk mögött hagyni  mindent és elmenni valahová, jó messzire és valami teljesen újat csinálni, máshol és máshogy élni? Én gondoltam rá, többször is és most nem a gyerekkorban olyan gyakran kimondott “úgyis elmegyek világgá”  mindig komolyan gondolt, de meg nem valósítható elhatározására és nem is a kamasz mindent elsöpörni akaró “majd én megmutatom, hogy bárhogy, csak így nem” lázadására gondolok, hanem a felnőttére. A felnőttére, aki egyszer vagy akár többször is eljátszik a “mi lenne, ha…” furcsa, kicsit szégyenlős sejtelmével.  Aztán a megsejtés vagy eltűnik a “micsoda hülyeségek” gyűjteményényének süllyesztőjében, vagy jól befészkeli magát a higgadt, komoly és okos fejbe és egyre csak formálódik, egyre csak nő, és nem törlődik, nem felejtődik és ha elég erős a muníció hozzá, akkor az illető felkerekedik, maga mögött hagy (majdnem) mindent és világgá megy. De most aztán tényleg. Hogy kinek milyen távolságot jelent a világgá menés, az biztos nagyon változó, én egészen biztos, hogy Skandináviáig vagy Kanada északi részéig meg sem állnék.

De én nem akarok világgá menni.

Nem így Shirley Valentine, aki egyszer csak tényleg fogta magát, elindult és egészen Görögországig meg sem állt. A filmet kétszer néztem meg egymás után és tavaly Egerben már meg akartuk nézni a színpadi változatot is, akkor nem sikerült. Most viszont sikerült jegyet venni  a  színdarabra és legyen ez az első Hetijó.  (Püspökladány, Dorogi Márton Művelődési Ház,  február 5. és ez itt a reklám helye volt.)

A héten egész jól haladtam a francia nyelvvel is, bár most kicsit megérintett a passé composé-k és imperfait-ek  világa egy mondaton  belül, vagyis hogy mikor alkalmazzuk az egyiket és mikor a másikat,  de érzem, menni fog. A nyelvtanuláshoz tényleg nem kell más, mint motiváció, szorgalom és egy kis érzék. 

Valaki gondolt rám, amikor a héten Pesten volt, és a Deichman-ban vett egy új csizmát nekem, pont eltalálva a stílust, a színt és a méretet. Nagyon meghatódtam, hogy a rengeteg dolga-gondja között eszébe jutott az üzlet előtt járva, hogy egyszer valamikor emlegettem, ott szeretnék csizmát venni. Így most két hét alatt két szép csizmám is lett, az egyik ugyan jól feltörte a lában, de nagyon szép az is.

A hét zenéje Halász Judit előadásában a Füstbe ment terv, Petőfi versét Tolcsvay László zenésítette meg.

A hét képe pedig legyen a pusztánk, most, télen.

A színházjegyek fölötti örömöm felülírja a heti kevésbé jó dolgokat is, mert azért abból is volt, több is, de már nem számít. Nem megyek miatta világgá.

Hacsak kedvet nem kapok hozzá Shirley Valentine-tól.