Öröm szürkébe csomagolva

• Katalin
• 2019. február 24. vasárnap

A ma reggeli szürke idő nem csábított kimozdulásra, mégis elindultunk. Egész úton kísért bennünket a szürkeség, szürkék voltak a szántóföldek és szürke volt a Tisza-tó, csak a kedvünk nem volt szürke.

A kedvünket átjárta valami édes várakozás, hiszen tudtuk, hogy amint megérkezünk, színek és hangok vesznek majd bennünket körül és előre örültünk a ránk váró kalandoknak. Olyan kalandoknak, amilyeneket csak a kétévesek és az ötévesek tudnak maguk körül megteremteni.

Kb. 10 perccel a megérkezésünk előtt felhívtuk őket, így aztán a kapunál vártak bennünket, színesek voltak és hangosak, édesek és beszédesek és megint sokat tanultunk a világ fontos dolgairól. Megtudtuk,

• hogy a csúszdán hányféleképpen lehet lecsúszni, de a legjobb úgy, ahogy a  síugrók szoktak elrugaszkodás után, vagyis előbb ugrani kell és aztán csúszni,
• hogy a gitárnak csak a magas hangjait szabad behangolni, mert a mélyeket az Ötéves már behangolta és az pont úgy jó,
• hogy a leves előtt hideg kakaót kell inni,
• hogy a Kétéves nem tudja megérteni, miért léphet ki mindig csak a másodikként az ajtón…

…és még sok egyebet, amit nekünk feltétlenül tudnunk kell.

Beszínezték a napunkat.

Hazafelé megálltunk a Tisza-parton és már nem is volt szürke a víz.