Omega, Tűzvihar

Óriási várakozással léptünk be a debreceni Főnix csarnokba, ahol az Omega Tűzvihar című koncertjét néztük meg március 10-én este. Három koncertjükön voltunk már és mindhárom hatalmas élmény volt és nem is volt kétséges, hogy a Főnixben is  hangban és látványban kifogástalan produkciót fogunk látni,  így aztán mi már napokkal korábban alig bírtunk magunkkal. 

Rengetegen voltak a koncerten és biztos vagyok benne, hogy az Omega senkinek nem okozott csalódást. Újra tökéletesek voltak és tulajdonképpen ha még írnék ide tíz vagy száz vagy akár ezer mondatot, mindegyikbe csak azt írhatnám, hogy fantasztikus, tökéletes, óriási és felejthetetlen. Vagy nem is írnék semmit, mert sem a hangzásra, sem a látványra, sem pedig a koncertélményre nem is találok igazán megfelelő szavakat, mert az előbbieket is kevésnek érzem.

Ennek a koncertnek a zenei anyagát a rockosabb, keményebb, tüzesebb, “tűzviharosabb” dalokból állították össze, de a nagy lírai dalok sem maradhattak el. A Babylonnal indítottak (mint mindig), majd következett a többi, Egy lány nem ment haza, Ezüst eső, Fekete pillangó, Éjszakai országút, Gammapolis, Mozgó világ, Napot hoztam, Ballada a fegyverkovács fiáról, Égben lebegők csarnoka, Csillagok útján és még több más nagy dal, most nem jut eszembe, aztán a ráadások: Léna, Gyöngyhajú lány és végül, de ez már tényleg a ráadás ráadása volt, a Petróleum lámpa.

A több, mint két órás hatalmas koncert után csak azt lehetett sajnálni, hogy vége lett.

Nem is írhatok hát mást, csak annyit még, hogy újra hálás vagyok az Omegának, mert olyan élményt adtak, ami fantasztikus, tökéletes, óriási és felejthetetlen.

Szorozva ezerrel. Tízezerrel. Millióval.

Ilyet képzeljetek el, több, mit két órán át: