“Ha valamitől félünk, valami miatt aggódunk, valami nyugtalanít bennünket, akkor teljesen természetes, hogy gondolatban foglalkozunk a kérdéssel. Ha egyszer fogfájásod támad, figyeld meg, hogy a nyelved folyton ott van, körüldédelgeti azt a fájó fogat. Miért? Mert foglalkozol vele és ez így normális. Foglalkozunk a problémáinkkal, szerencsétlen esetben annyira rákattanunk, hogy rágódni kezdünk rajta, vagyis körbe-körbe forgatjuk a gondolatot a fejünkben és mint az eltévedt vándor a hómezőn, újra meg újra ugyanott kötünk ki, ahonnan elindultunk.”
Ezt írja Prof. Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár “Fejben dől el?” című írásában. Bagdy Emőke tegnap eljött a városunkba és nagy érdeklődés mellett előadást tartott a Református Nagytemplomban. Beszélt arról, hogy mi az, ami megtart bennünket és nem hagy elmerülni a nehézségeink, problémáink között. Mi adja a tartást, a lelki gerincet, az optimizmust és a derűt, miben hiszünk, mit remélünk és hogyan szerethetnénk egymást egy kicsit jobban és persze arról is beszélt, hogy nagyon sok minden a fejben dől el. A mi fejünkben.
Lendületes előadásmódja, emberismerete, emberszeretete és a szakmája iránti elkötelezettség magával ragadta a hallgatóságot. Nagyon figyeltem én is, próbáltam nem csak befogadni, hanem meg is jegyezni azt a sok-sok okos gondolatot, amivel könnyebb lehet azon a bizonyos hómezőn botorkálni. Már ha egyszer odatévednék.
Vagyis nem, nem botorkálni, hanem legyőzve az akadályokat, átkelni, mit átkelni, derűsen az “ide nekem az oroszlánt is” lendületével átrobogni a hómezőn és visszatekintve azt mondani, hogy igen, átkeltem a hómezőn. Túljutottam. Megoldottam. Meghaladtam.
A töredékét sem sikerült megjegyeznem annak, amit tegnap mondott a Professzor Asszony, de a derűjét, a meggyőződését, hogy van kiút, van hit és remény, van megoldás és ráadásul mindez bennünk van, haza sikerült hozni.
Az előadás végén bárki odamehetett hozzá, mindenkivel kezet fogott, a szemébe nézett és érdeklődve meghallgatta, amit mondtak neki, néhány mondatban erőt adott, vigasztalt és az előttem állót például át is ölelte, együttérzésül, vigasztalásul és erőt adva.
Én is megszólítottam, velem is kezet fogott és nekem is mondott néhány szót.
Hazahoztam, hogy melegítsenek a nehéz napokon.
A hómezőn.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: