Metamorfózis

Lassan talán már ébredeznek az éjszakába nyúló Omega koncert után Gyulán, mint ahogy lassan ébredezünk mi is, de a kábulat, a hitetlenkedő fejcsóválás, a varázslat még mindig tart. Két éve megragadott bennünket az Omega és azóta már négy koncertjükön voltunk ugyan, de az Omega nem ereszt, az Omega azóta is fogva tart. Tegnap átéltük életünk ötödik Omega koncertjét.

Életünk ötödik Omega koncertje.

Még mindig hitetlenkedve nézünk egymásra.

Olyan hitetlenkedve, ahogy tette ezt a közönség is tegnap éjszaka, a koncert után. A koncert alatt nem, ott nem volt idő egymásra nézni sem, mert az Omega a koncert első pillanatában  felkapott bennünket és vitt, repített a Csillagok útján egészen a Gammapolisig vagy talán még tovább is. A koncert alatt  “a nagy tömeg csak állt” és nézte, hogy “íme, itt az ember, ránéz minden szem” és az “egybegyűltek várják, hogy új csodát tegyen”.

És az egybegyűltek nem hiába vártak.

Az Omega jött és a gyulai Vár falai előtt csodát tett és ez az a csoda, ami után a Nap sem úgy kel fel, mint előtte.

Mert megláttuk, megtapasztaltuk, hogy lehet kis hazánkban is ilyen színvonalon zenélni, színpadra állni és olyan produkciót, a szó jó értelmében vett show-t  bemutatni, amitől eláll a lélegzetünk és talán nem is tudjuk igazán elhinni, hogy ezt mi most látjuk, halljuk, érezzük. Csak nézett egymásra a koncert után  az a rengeteg ember és csak azt lehetett hallani mindenfelől, hogy nahát, erre nincs is szó, nahát, és nem  hittek a szemüknek, nem hittek a fülüknek és csak ment, ment a tömeg lassan kifelé, az emberek fejcsóválva mosolyogtak egymásra és köszöntek ismeretlenül is egymásnak, mert hiszen már nem is vagyunk ismeretlenek: ott voltunk együtt az Omegán. Átéltünk együtt valamit, amire nincs szó. Metamorfózis volt ez, csodás metamorfózis. 

Átéltünk együtt valamit, ami után már nem érjük be kevesebbel.

A lécet nagyon-nagyon magasra tette az Omega.

Napot hoztak és csillagot. A Csillagok útján járnak ők, az Ezüst eső birodalmában, ahol Fekete pillangók repülnek a Gammapolis felé, ahol él egy Gyöngyhajú lány, ahol világít a Petróleumlámpa, ahol Dimitrij még mindig Lénáról mesél és még él a fegyverkovács is a fiával ott, ahol remélik a békét és ahol már azt is tudják, mit jelent, ha áll a folyó. 

És a Keresztút végén már letehetik a keresztjüket is.