hogyan

Térfoglalás

Amikor ideköltöztünk, ahol már több, mint húsz éve lakunk, nagyon örültünk a picike kertnek, nem is akartunk nagyobbat, mert nemcsak a mára gondoltunk, hanem előrelátóan a holnapra is. Az ember tudjon gondolni arra, hogy egyszer valamikor,  majd a távoli jövőben meg fog öregedni és tanulja meg előre reálisan felmérni a lehetőségeit, a korlátait és a… Tovább »

Hetijó

A hét egy jó kis ebéddel keződött a vendégünkkel, aki mesélt színházról, színházi és filmszerepeiről és a családról. Éttermi ebéd egy szellős teraszon, jó hangulatban  egy kiváló színésszel, hát nem gyakran kezdődik így a hét. Aztán folytatódott úgy-ahogy, pl. a nagy forrósággal. A nagy meleg ellenére négyszer kijutottam a futópályára alkonyat körül és nagy öröm… Tovább »

Te kivel ebédelnél?

Mondd meg, kivel ebédelnél szívesen együtt és megmondom, ki vagy. Ha még azt is elmondod, hogy miről beszélgetnél vele, mit kérdeznél meg tőle, ez még többet elárulna rólad.  Ezt olvastam valahol és magamban azonnal tudtam, kit hívnék meg ebédelni vagy kinek az ebédmeghívását fogadnám el. Az év 365 napjának ha nem is mindegyik ebédjére, de… Tovább »

Uriah Heep

Egy világhírű zenekar elképesztően jó színvonalú produkciója után én nagyon kevés vagyok még csak arra is, hogy elmeséljem, mit láttam, hallottam és éreztem tegnap este Mezőkövesden. Az, hogy tökéletes volt, nem elég.   Nem tudom ugyanis szavakkal visszaadni – mert nekem nincsenek rá szavaim – még csak a töredékét sem annak, amit  átéltem, de nem is kell… Tovább »

Kompátkelés Valahol Európában

“Hajózni muszáj, élni nem!” Ezzel biztatta Pompeius római hadvezér a gabonát szállító hajósokat. A viharos időben is  ki kell hajózni a kikötőből, szállítani kell a gabonát  Sziciliából Rómába. A felszólítás másik fele, az “élni nem!” a fontossági sorrendet, az emberélet értékét a búzával, mint rakománnyal szemben is keményen megmutatja. Egy gyerekkori berekfürdői csónakázás után (kb…. Tovább »

Műveljük kertjeinket!

“Műveljük kertjeinket!” – Ezzel a mondattal fejezi be Voltaire híres regényét, a Candide-ot. A világ igazságtalansága, gonoszsága, hazugsága, szenvedése és ostobasága ellen nagyjából ennyit tehetünk? Műveljük kertjeinket? A kertben, a virágok között ülve olyan egyszerű minden. Élet van, méhecskék, szitakötők és lepkék röpködnek, nyújtózkodik a macska. Rendje van mindennek, például a ligetszépe sem nyílik ki… Tovább »

Sírás lesz a vége

Ha olyan filmet nézel, ami könnyű kis francia bűbájnak indul (Apró kis hazugságok), aztán kb. a felénél megérted, hogy itt sokkal többről van szó és ez bizony egy dráma és bár több, mint két és fél órás, minden perce megérte…sírás lesz a vége. Ezen ne sírj! Ha üzenetet küldesz a barátaidnak, hogy találkozzatok ma és… Tovább »

Ricse, Ricse, Beatrice, hórukk!

Dévaványán lépett színpadra tegnap este Nagy Feró és a Beatrice. Feró megkerülhetetlen jelenség a hazai rockzenében, lehet rá és róla hideget-meleget mondani, meg is teszik sokan. Politika-közeli állásfoglalásokat nem szeretek koncerteken hallgatni, mert szerintem nem oda való, de manapság Feró esetében ezt sem lehet megkerülni, mégis reméltem, hogy politikamentes koncertben lesz részünk. Nagy hórukk-ra számítottam, mert… Tovább »

A hely, ahol nem lehet csalódni

Az egri Líceum tágas, négyzet alakú és teljesen zárt belső udvarán rendezik meg évről évre az Agria Szabadtéri Játékokat.  Színházi produkciókat, koncerteket szerveznek ide és ahányszor mi részt vettünk egy-egy előadáson, mindig telt ház volt. Itt láttuk korábban A Pál utcai fiúk című musicalt és a Generál együttes koncertjét Charlie-val. Az Agrián mindig nagy az érdeklődés,… Tovább »

Nektárt csepegtettél

Ha valahol szépen művelt szőlőt látok, mindig megállok. Látom a temérdek munkát,  szinte érzem a verejtéket és szinte látom a mosolyt apukám arcán, ahogy a mi szőlőnkben  – mert hiába volt az a családé, csak ő dolgozott benne fájdalmasan sokat, az övé volt annak minden verejtéke és öröme is – meg-megállt pihenni és bennünket is biztatott,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!