Hetijó

A legjobb, hogy bár még forróság van, én már érzek valami őszt is a levegőben és ennek nagyon örülök.

A hét filmje a Távoli part, ez egy francia nyelvű film, magyar felirattal néztem, mert a francia szövegből csak a köszönéseket és a merci-t értettem, tovább egy kukkot sem. Meg is lepődtem, ez hogy lehet, mert a francia tudásom ennél azért jóval előrébb tart. A film kanadai, lehet, ott más franciát beszélnek, mint amit én tanulok. Persze. Egyébként meg kezdem feladni azt az álmomat, hogy sikerülhet igazán  jól megtanulni franciául. Tanulom, ahogy tudom, aztán majd meglátjuk. Először azért elég lesz az”elég jól tudok franciául” szintet elérni. Szívesen kipróbálnám magam francia nyelvű környezetben, mert ilyen mazochista-féle vagyok, szeretek begyűjteni csúfos kudarcokat. Na.

Egyébként meg amilyen szorgalmas vagyok,  még az is lehet, hogy egyszer franciául fogok álmodni. Ehhez persze előbb jókat kellene aludni, ami egyenlőre a forróság miatt nem nagyon megy.

A hét virága egy elfelejtett muskátli, ami eddig szerényen megbújt a ligetszépe-erdőnk aljában és most gondolt egyet, megmutatta magát, kivirágzott. A szaporított zsálya szépen nő, a titka, hogy a tűző napon tartom és nem locsolom.

A héten Petőfi verseket olvastam, közkívánatra. Anyukám mindig kevesli azt az időt, amit nála töltök, de most szombaton úgy alakult, hogy elég sokáig vele tudtam lenni. Egy hosszú listával várt, rajta mindenféle énekkel, Balázs Fecótól kezdve Demjén Ferencig, de volt Lord, Kárpátia, népdalok, táncdalok, indulók, mindenféle, amit csak szeret. Ezeket szép sorban elkezdtük felidézni, ebből aztán egy jó kis éneklős délelőttöt kerekítettünk és olyan jó volt hallani a még mindig szép énekhangját és imádtam, hogy figyelmeztetett, amikor kiestem a ritmusból, hogy “taktusra!”

Amikor elfogyott a hangunk, Anyukám elővette Petőfi összes költeményét, hogy akkor most olvassunk. Vagyis én olvastam. Néhány szóból próbáltuk beazonosítani a verseket, amelyekre valamennyire, – némelyikre egész jól – emlékezett, emlékeztünk, aztán megkerestem a könyvből és felolvastam. Felidéztük Petőfi életét is, elég sok mindent el tudtunk róla mondani. Amikor hazajöttem, az internetről összeszedtem még néhány pontosítást és érdekességet, felhívtam és megbeszéltük. Petőfivel képben vagyunk.

A nyár húsz koncertet adott nekünk, húsz koncertet énekeltem szinte végig, a hangszínem jó kis rekedtes lett (nem, nem a sok fagyitól, ugyan már), de a legjobb, a leginkább felejthetetlen ez a kis szombati ráérős énekelgetés volt az Anyukámmal.

Nem is tudom, kell több?