Nyár elején elhatároztam, hogy én, aki igazán nem szeretem a nyarat, összegyűjtök száz olyan dolgot, amiért mégis szép volt és jó, képzeletben mindet egy zsákba rakom és elviszem magammal nyár végén, ez lesz az én hátizsákom, amivel majd belépek az őszbe. Úgy terveztem, elviszem magammal a nyár összes örömét, édes ízét és illatát, mindazt a sok szépet és jót, amit láttam, éreztem és őszi estéken majd egyesével előveszem őket. Minden este kiveszek valami nyári emléket a zsákomból, újra megnézem, meghallgatom, megkóstolom, megszagolom és ha kiürül, majd elkezdem tervezni a következő nyarat. Még az is lehet, hogy olyan sokat bele tudok tenni a zsákba, hogy egészen a jövő nyárig kitart.
Most még tart ugyan a nyár, még javában hőség van, de már látom a végét, hiszen a hosszú szabadságom véget ért. Augusztus utolsó hétvégéjén még integetünk egyet a nyárnak, talán lesz még egy kis Tisza-tó, egy nyáresti koncert, egy giga-fagyizás és aztán elő a zsákkal, jön a csomagolás. Ideje hát lassan átgondolni, hogy mit is viszek majd át a nyárból az őszbe, mert nem megyek üres zsákkal, az biztos.
Eddig 64 ízt, illatot és élményt tettem bele és a listát a megelőlegezett utolsó augusztusi hétvégével olyan 70 tétel körül le is zárom most, de nem ez a fontos, hanem az, hogy szép volt ez a nyár és én ezt a szépséget bizony mind elviszem magammal. Mind fontos, mind emlékezetes, mind szép emlék, de most nézzünk néhányat abból, amit be sem kell csomagolni, mert a nyáron hozzám nőtt és jön velem, mondjuk úgy, automatikusan. Illetve szeretném, ha jönne.
Először is elviszem magammal az ebéd utáni alvásokat. Kisbabákat meghazudtoló békével tudtunk ugyanis ebéd után hatalmasakat aludni. Kezdetben csak egy-egy éjszakázás után, amikor annyira késő értünk haza, hogy szinte már nem is volt érdemes lefeküdni és az alváshiányt ebéd után pótoltuk be, aztán ráéreztünk a szieszta ízére és rendszeressé tettük. Lustán, ráérősen éltünk a nyári szabadság alatt és az a tapasztalatom, hogy ez nem vált a kárunkra.
Aztán elviszem a langyos esték hangulatát, amikor a teraszon ültünk és éppen nem ettek szét bennünket a szúnyogok. Úgy tervezzük, hogy ameddig lehet, ősszel kint vacsoráznánk a teraszon, a kis madárkáink ugyanis elköltöztek, így mi pár napja visszaköltözhettünk. Lesz még langyos ősz és lesz még éhes szúnyog is. Ezért aztán elviszem magammal a citromfű+levendula+menta illatú szúnyogirtó koktélt, még akkor is, ha tudom, hogy a szúnyogok inkább kinevették, mint elriadtak tőle, én viszont egészen megszerettem.
Elviszem a levendulákat, már a ház minden helyiségébe tettem egy csokrot, de ez kockázatos is, mert aki belép hozzánk, azt hiheti, hogy tele a ház molyirtóval. Én legalábbis ilyen tömény levendulaillatot régi ruhásszekrényekben éreztem, ahol tényleg a molyok ellen használták. Nálunk azonban Tihanyt szeretném idézni vele, vagy inkább a toszkán vidéket, bár ott még nem jártam, de már álmodtam róla. Elviszem ezt az álmot is. Ahogy elviszem a Magas-Tátráról szóló álmomat is, mert oda az idén nyáron sem tudtunk elmenni.
És végül elvinném a Székelyföldről hozott áfonyalekvárt is, ha nem ettem volna meg mindet, pedig úgy vásároltam, hogy elég legyen legalább Karácsonyig. Hát nem lett.
Nem baj, a zsák már éppen eléggé tele van és jövőre is lesz nyár és lesz áfonyalekvár is. De előbb még ősz lesz és szőlő meg lágy kenyér.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: