A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertbe (vagy Arborétumba) már akkor el szerettem volna menni, amikor először szóba került a Dunakanyar, mint úticél és ez nem tegnap volt, hanem valamikor nyár elején. A nyáron nem sikerült elmenni oda és az ősz is enélkül múlt volna el, ha nem hív fel valaki, hogy ő most éppen ott van és szerinte nekünk is ott kellene lennünk és látnunk kellene, mert ilyenkor ősszel a legszebb.
Így aztán a kirándulási listánkon első helyre ugrott Vácrátót. Október utolsó szép napos szombatján a Dunakanyar-beli kirándulásunkat ott kezdtük és pár perc séta után már tudtuk, hogy kevés lesz ide az a kb. két óra, amit most erre tudtunk szánni, ezért tempósabbra szaporáztuk a lépéseinket. A két óra arra volt elég, hogy körbejárjuk a területet, és ráadásként még választhattunk is: vagy a Pálmaházba és a Kaktuszházba megyünk be, vagy a javasolt körséta-útról időnként letérünk és rejtettebb ösvényeket is felkeresünk.
A Pálma-és Kaktuszházat választottuk, ami szerintem jó döntés volt – nekem valahogy minden ilyen helyen Tarzan jut az eszembe és Csita, illetve Karl May regényeiből a mexikói határvidék -, de amikor tovább mentünk, láttuk, hogy ezzel a választással mit veszítettünk. A fősétányon tovább haladva ugyanis a zegzugos ösvények egyikére-másikára mégis rákanyarodtunk és tudtuk, hogy csak ezeken el lehetett volna barangolni még legalább két órát. Az Arborétum hatalmas területen fekszik és park-szerűen van kialakítva sétányokkal, padokkal, de még leheveredős helyet is találtunk. Nem csak különleges fák és bokrok lakóhelye ez az óriási kert, hanem pihenőpark a szó legvárosiasabb értelmében: jó infrastruktúra, sok romantikus leülős rész, valamint kulturált étkezőhelyek teszik kényelmessé.
A meglepetés nekem az volt, hogy a felszíni formákkal is eljátszottak a tervezők. Valahogy megfeledkeztem arról, hogy a Vác környéki dombok között (inkább Cserhát már ez) terül el az Arborétum és nem sík a vidék, hanem dimbes-dombos. Domboldalak, emelkedők, lejtők, alagutak teszik változatossá az utat és ráadásul behozták a parkba a vizet is, hol patakok, hol tavak formájában, néha az Amazonas-vidékére emlékeztető sejtelmes vízparti világgal.
Játék a felszínnel, a térrel, a növényekkel, a vízzel és a színekkel. Ez a vácrátóti Arborétum, ahová vissza kell menni, mert jóval több van benne, mint két óra. Aki elmegy, szánjon rá egy napot. Vigyen piknikes kosarat és egy plédet, üljön le egy padra, burkolja be jól magát és élvezze a csendet és a rendezett természetességet.
Rendezettség és természetesség nem zárják ki egymást. Lásd vácrátóti Arborétum.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: