November kétarcúságáról akarok írni, de tulajdonképpen nem is két arca van, hanem sokkal több. Hogy ez jó, vagy nem, azt nem tudom, de sem a kétarcúság, sem a többarcúság nem teszi könnyűvé ezt a hónapot, az biztos.
Ha két arca lenne, akkor azt mondanám, hogy az egyik a szomorú arc, az elmúlásé, az év vége felé bandukolásé, az élet végességére való ránézés és ráérzés ideje. A hónap másik arca mosolygós, nekem legalábbis, mert engem egyáltalán nem kedvetlenít el a párás, ködös, esős idő, a korai sötétedést is szeretem, a behúzódós, beburkolózós benti jó meleggel együtt.
De nem csak kettő, hanem több arcát is megmutatja ez a hónap, bár valószínű, hogy így van ez mindig, minden hónapban, csak valahogy én vagyok ilyenkor érzékenyebb, befelé nézőbb és egy kicsit figyelmesebb.
Novemberben benne van a lemondás: ami ebben az évben elmaradt, az már nem biztos, hogy pótolható, nem biztos, hogy megvalósítható, sőt, valószínűbb is, hogy nem az. Igaz, hogy a következő évre át lehet vinni a megvalósítást, mint célt, de vele együtt a terhét is, azt a terhet, amit ha szorgalmasabbak vagyunk, akár már le is tehettünk volna.
Novemberben benne van a nyugtalanság is. Az arcunkba tolják a Karácsonyt, írj listát, készülj és főleg vásárolj, vásárolj és harmadszor is csak vásárolj, rendelj, fogyassz és fizess, fizess és harmadszor is csak fizess, csak itt és csak most ez egy kihagyhatatlan akció, amit ki ne hagyj, mert különben kimaradsz valamiből, amiből tulajdonképpen legszívesebben kimaradnál. Ebben van valami nyugtalanító még akkor is, ha mi már évekkel korábban kiszálltunk ebből, mert úgy döntöttünk, hogy ki akarunk szállni, ki akarunk maradni. Nem könnyű, de tartjuk magunkat.
November a lelkifurdalás ideje is. A barátságok, a rokoni szálak ápolása nem mindig sikerül úgy, ahogy kellene és az év vége valahogy felerősíti bennem a hiányt és annak a felismerését, hogy nem mindig sikerül összekötni azt, ami összetartozik. Ez az ünnep előtti időszak nálam a kapcsolatok felülvizsgálatának az ideje. Ilyenkor szoktam felhívni azokat, akiket év közben nem hívtam, ilyenkor szoktam találkozókat kezdeményezni azokkal, akikkel év közben nem tettem és ilyenkor veszem igazán észre, hogy kiket szeretnék magamhoz közelebb tudni és kik azok, akiket már nem.
A november az én kedvenc hónapom. Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezek miatt.
Novemberben örülünk a születés- és névnapoknak, több is van a családban, ez jó, ez szép. Kitaláljuk, hogy milyen legyen az anyukám születésnapi tortája és hiába tiltakozik, hogy ugyan már, őt nem kell ünnepelni, mi tudjuk, hogy ő az, akit a leginkább kell.
November a sötét skandináv filmek ideje (A tetovált lány, Születésnap, Vadászat) és jöhet újra Hitchcock Agatha Christie-vel együtt, jöhet a borzongás és vele együtt a rettegés is. Olvasnivalónak jöhetnek Hitchcock Hajmeresztő novellái, Móricz nehéz elbeszélései és Móra Ferenc könnyes kis Bicebócája.
A zene legyen Republic és szóljon a lassú őszről, ami “idejött és itt maradt, ezt az egyet tudom csak”.
De azt is tudom, hogy uzsedáré.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: