Régi idők Karácsonyairól beszélgettünk és közben a nagyon is mai beiglit kóstolgattunk. Mi ugyanis minden évben december elsejétől árgus szemekkel figyeljük, hogy a kedvenc cukrászdánkban, ahonnan néhány éve a beiglit is be szoktuk szerezni, elkezdték-e már árulni. Telefonon érdeklődtem, hogy mikortól lehet rá számítani és mondták, hogy már van.
Elmentünk, megvettük a kóstolásra szánt mennyiséget és mivel a fagyasztást jól bírja, a Karácsonyra gondolva még vettünk is hozzá, de tulajdonképpen már akkor sejteni lehetett, hogy ez bizony nem jut el a fagyasztóig.
Anyukámnál aztán az egészet kicsomagoltuk, kedvtelve nézegettük, egyik szebb, mint a másik, majd’ kirepednek a tölteléktől és hát akkor nosza, kóstoljuk is meg!
Szépen anekdotázgattunk a régi ünnepeken, azokon az időkön, amikor még magunk sütögettünk. Tökéletes beigli receptünk természetesen nekünk is van, családi örökség, anyukám is, én is úgy sütöttük, ahogy abban a nagyon régi, talán már 80 éves receptben le van írva, de a gyerekek kirepülése óta minimalizáltunk minden feladatot itthon. A Karácsonnyal kapcsolatban is saját hagyományt teremtettünk, aminek része az is, hogy nincs beiglisütés, hanem megrendeljük azt a bizonyos cukrászdai tökéletest. Idén is így lesz, ezért aztán ma lelkesen kóstolgatni kezdtük előbb a diósat, aztán persze a mákosat is, hogy vajon idén is tökéletes-e.
Beszélgettünk, közben szépen kóstolgattunk és hát szépen fogyott a beigli is. Mint minden évben, most is elégedetten állapítottuk meg, a diós is és a mákos is annyira tökéletes, hogy ezen biztos nem fog múlni a Karácsony. Persze nem ezen, amit most vettünk meg, mert ez már biztosan nem fogja az ünnepi asztalt díszíteni, hanem amit ezután fogunk ugyanott venni.
A mai adventi üzenet ez volt: Mosolyogj sokat!
A beiglin, így utólag nem nagyon mosolygunk, bár lehetne, mert nagyon-nagyon finom volt, de nem tesszük, mert nehéz ám azzal szembesülni, hogy újra a falánkság bűnébe estünk.
A metszetlenül hagyott hólepte levendulánkon pedig inkább sírni lehetne.
Kommentek