Ünnephosszabbítás Szentendrén

“Ünnep után visszaáll helyére az élet,

Aki ebből kimászik, a valóságra ébred.”

(Padödö: Ünnep után)

Ha még nem akarsz a valóságra ébredni, ha még ringatóznál egy kicsit az ünnepi hangulatban, ha még marasztalnád a pihe-puha illatokat, ízeket és fényeket, akkor van egy ötletem. Menj el Szentendrére!

Az természetes, hogy itthon esténként még mindig a karácsonyfa elé ülünk, gyertyát is gyújtunk, ráérősen olvasunk, Piedone filmeket nézünk és délutáni sziesztát is tartunk,  van még beigli és napokig nem kell főzni sem, de érezzük, tudjuk, ez már nem a karácsony. Ez valami más. Valami olyan elcsendesedés, amiben benne van, hogy túl sokáig vártunk, túl sokat készülődtünk és olyan igazságtalan, hogy túl hamar elmúlt.

Ha te is úgy érzed, túl sokat vártál, túl sokat készülődtél és túl hamar elmúlt, azt javaslom, hosszabbítsd meg és menj el Szentendrére. Sétálj a díszkivilágításban pompázó téren, simogasd meg tekinteteddel még egyszer a betlehemi jászolt, állj az óriási karácsonyfa alatt és érezd, hogy az ünnep nem is múlt el, hiszen itt van még minden illatával, ízével és hangjával.

Sétálj a Duna-korzón, dobj kavicsokat a Dunába. Nézz be a szűk utcácskákba, gyönyörködj az egyszerűen és ízlésesen feldíszített ablakokban, kapualjakban, hallgasd, ahogy harangoznak.  Egyél kürtős kalácsot, házi rétest és igyál forró csokit! Ne mondd, hogy nem tudsz már egy falatot sem, mert de. Ne mondd, hogy nem bírsz már egy kortyot sem, mert de. Menj, siess Szentendrére, csípd nyakon és marasztald a távozni készülő ünnepet minden ízében, illatában, fényében és melegségében.

Mert az ünnep távozni készül ugyan, de még itt van.

Elmesélem, mi hogyan hosszabbítottuk meg a karácsonyunkat.  Úgy, hogy  elmentünk újra Szentendrére. És nem azért, mert nem ettünk eleget az ünnep alatt, nem láttunk elég betlehemi jászolt és díszkivilágítást vagy éppen mert nem utaztunk eleget a három nap alatt. 

Nem. Elhiheted, mi is gurulunk már a karácsonyi ebédektől és vacsoráktól és noha túlzás lenne azt állítani, hogy már rá sem tudunk nézni a beiglire és társaira (mert rá tudunk), és legalább hat helyen álltunk meg az utazásaink alatt megnézni a jászolt és a fényeket, tehát tulajdonképpen elég is lehetne már a “sokasztalos” karácsonyunkból, de mégis, amikor december 27-én, az ünnep utáni első napon felvetődött, ugyan nem ugranánk-e el újra Szentendrére, rögtön tudtuk, hogy a kérdés akadémikus, mert dehogynem. 

Meghosszabbítottuk hát az ünnepet, még egy napig karácsonyt tartottunk, úgyis pont egy évet kell majd várni a következőre. Pont egy évet kell várni, hogy újra láthassuk az adventi Szentendrét és Szentendre túl szép, túl finom, túl bájos ahhoz, hogy egy évet várjunk rá. A város ünnep utáni arca a karácsony elmúltával is éppen olyan ízléses és mértéktartó, mint az ünnep előtti és most még mézeskalács (és kürtős kalács meg házi rétes)  illatú is.

Menj, csípd nyakon a karácsonyt és marasztald még egy kicsit te is! 

A fotókat Papp István készítette.