Néhány éve az az egyik karácsonyi ajándékunk, hogy gyertyagyújtás után egy-egy karácsonyi történetet olvasunk fel egymásnak. Ebben az évben ez így, ebben a formában elmaradt, mert mindketten egy előadást néztünk meg. Egy édes hatéves előadásáról van szó, amelyben énekelt, táncolt, verset mondott, mi pedig, a hálás közönség, párás szemekkel és szívekkel megtapsoltuk. Ez volt karácsony este a legszebb irodalom.
Úgy is beszéltük meg, hogy ezt az előadást fogjuk tekinteni a mi hagyományos karácsonyi történetmesélésünknek is és lehet, hogy ez lesz az új hagyományunk, legalább addig, amíg a hatéves ki nem nő belőle, bár akkor meg ott lesz még a háromévesünk, aki néhány évig folytathatja, ha lesz kedve.
A meglepetés akkor az igazi, ha tényleg nem számítunk rá. Ha meg sem fordul a fejünkben, hogy ez lesz, vagy az lesz. Kettőnk közül én voltam az, aki meglepetést kapott és ez nem egy karácsonyi történet volt, hanem helyette egy karácsonyi ajándéknak szánt gyönyörű, érzékeny és fontos gondolat.
Ettől a gondolattól bepárásodik a szem és bepárásodik a szív.
Nagyon.
“A fa alatt állok. És a legszebb karácsonyi gondolatot akarom megfogalmazni. Amilyet még soha. Amilyet még soha senki, amilyet még én sem. Keresem a szavakat, mondatokat. Ki tudja már, mennyi jutott eszembe… és mégsem. Nem tudom megírni. A legszebbet nem lehet. Nem, mert a legszebb gondolat nem is gondolat. Nem betű, nem szó, nem mondat. A legszebb gondolat valóság. Csodás szemekkel, szépséges arccal, gyönyörű lélekkel. Leírhatatlanul. Mert a legszebb gondolat te vagy.”
Csitáry-Hock Tamás
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: