Igen, január!

Annyi mindenre mondok igent, amire inkább nemet kellene, de jófejségből, megfelelési vágytól vagy ki tudja mitől hajtva, nem szívesen mondok nemet. Inkább hárítok, időt kérek, de leggyakrabban talánt mondok akkor is, ha tudom, hogy nemet kellene. Ha valamire egyértelműen nemet mondanék, az ritkán megy elsőre, de azért előbb-utóbb, ha már tényleg meg vagyok szorítva, kimondom ugyan, de a hangsúlyom akkor is bocsánatot kérő.

Mostanában őszinte és mindent elsöprő igent tudtam mondani két dologra is. Az egyik egy nagyon magánügy, a másik viszont ide kívánkozik, egyrészt, hogy nyoma maradjon a blogomban, másrészt hogy erőt adjak az ilyenkor nemet mondóknak, pontosabban az ilyenkor, télen nemet mondóknak.

Tehát igen, éljen a január, éljen a hideg, a zúzmara, a köd, éljen a tél!

Háromszoros hurrá a télnek és a januárnak külön is, mert végre majdnem olyan, mint egy rendes, igazi téli hónap. Kár, hogy nincs hó, de ezt most hagyjuk, hiszen minden ködös, fehér és zúzmarás, olyan, mintha havas lenne. A zord januári idő engem  örömmel tölt el és tölt fel. Már reggel mosolygok, amikor felhúzom a redőnyt és szürkeséget látok, amihez hozzá tudom képzelni a hideget. Forró teával indul a napom és mielőtt kilépek az utcára, mindig szétnézek a kertben, ami ilyenkor deresen, jegesen, fagyosan és végtelenül jótékonyan eltakarja, ami nem szép – bár nálunk ugye ilyen nincs -, vagy ami elmaradt kerti munka – bár nálunk ugye ilyen sincs -, és főleg nem szembesít azonnal elvégzendő feladattal. Bocsánatot kérek a bokroktól, a fáktól és külön a levenduláktól, mert  ősszel elmaradt a metszésük és néha még Corka macskánkra is bocsánatkérően nézek, ha már ő rám nem. Pedig tőle aztán tényleg nincs miért bocsánatot kérnem (neki tőlem annál inkább lenne), de az az igazság, hogy nem bánnám, ha néha az ő szemében is jófejnek tűnnék még akkor is, ha igen helyett nemet mondok. Úgy tud rám nézni, hogy abban benne van a lesajnálás, a semmibe vétel és valami hihetetlen felsőbbrendűség és még én kérek elnézést, mert nem vagyunk valami jó viszonyban.

Szóval magam mögöm hagyom a kertet a macskával együtt és gyalog elindulok dolgozni. Mindig gyalog, így aztán a 25 perc alatt van időm örülni a hidegnek, a jégnek, a ködnek és a zúzmarának, és én örülök is. A munkahelyem szép környezetben van, az ablakon kinézve egy kisebb erdőt látok, ami ilyenkor zúzmarásan mesebeli csipkeruhás tündérvilág, és ezt már nem is tudom, hogyan fokozzam. Hazafelé újra séta újabb vizuális élményekkel és otthon a jó meleg,  finom beburkolózás. Valaki azt mondta nekem a napokban, hogy ugyan mondjam már meg, mi a szép egy kopár fában, nem szebb inkább akkor, amikor virágzik? Nekem nem, és ez egy határozott, egyértelmű nem, bocsánatkérő hangsúly nélkül. Én ízig-vérig téli ember vagyok, egyszerűen nam tudom másképp látni a  világot ilyenkor, csak így, mosolyogva, örömmel, még akkor is, ha persze én is fázom és a gázszámla nekem is gázszámla.

Felőlem tarthatna a tél kétszer olyan hosszan, mint a többi évszak, vagy akár még hosszabban is.

Nem győztelek meg, ugye?

Nem baj. Én igent mondok a télre. Egyértelmű, világos, kétértelműség-mentes igent.

Éljen a január! Igen.