Budapestet ellepte a szürkeség. Lehet, hogy köd, lehet, hogy szmog, lehet, hogy mindkettő, nem tudom. Én az egyébként szép fővárosunkat még ennyire szürkének nem láttam, mint tegnap.
Az épületek, a Parlament, a Vár és a Duna szürkébe burkolózott, ennél szürkébb már nem is lehetett volna és még az emberek is színtelennek tűntek. Fekete kabátokba, dzsekikbe bújtak a sietős járókelők. Mindig mindenki siet valahová, nekem Pesten sokszor van olyan érzésem, hogy csak a turisták és én érünk rá bámészkodni. Mindenki fázósan húzta össze magát és alig láttam színes öltözéket. A sötétkék dzsekimben én is szépen belesimultam a tömegbe, még a sapkám és a sálam finom szürkéje és rózsaszínje sem volt feltűnő, mert a szürke inkább tompítja, mint kiemeli a rózsaszínt, bár nem tudom, nem vagyok egy stílusfan.
A Margit hídon gurult a sárga villamos, komolyan mondom, még jól is esett ezt a vidám, sárga színt látni. A villamos ablakán át néztem a gyönyörű Parlamentünket, felpillantottam a Várra, lenéztem a Dunára, minden szürke, szürke és szürke. A Gellért-hegyig alig lehetett ellátni, a Szabadság-szobor is belesimult a ködbe vagy a szmogba. A másik irányban a Budai-hegyek már tisztábban látszódtak, tisztább volt a levegő, egész messze el lehetett látni. Én egyáltalán nem bánom a telet, a szürkeséget és a hideget, nem erről van szó. Inkább arról, hogy mostanában ritkán járok Pesten és őszintén meglepett a – hogy is mondjam -, színtelensége.
Budán volt dolgom, a Mammut környékén. Persze arrafelé is szürkeség volt fekete kabátos emberekkel, az utcán szinte csak a villamos volt színes, de az utca egyik oldalát a Nap sütötte. Nem, ez így túlzás. A Nap világította. És az utcának az az oldala a szó szoros értelmében napsárga lett. Napfény fürdette az egyébként koszos-szürke házakat, napfény fürdette a fekete-szürke kabátosokat és napfény fürdette az én arcomat is. Szinte megmelegített. Hiába, no, Buda az Buda, a városnak mindig azt a felét szerettem jobban, most még a nap is odasüt, jól van.
Kellett is ez a napsárga melegség, mert a Mammutban, ahol végül találkozóm is volt valakivel, méregdrága és ráadásul nem is finom, de legalább cukormentes mandula-tortát sikerült választanunk. Akkor kellett volna tükörbe néznem, amikor a számlát megláttam, legalább színeket láttam volna. Arcpirító színeket.
Úgyhogy nem oda Buda!
Kommentek