Amikor várjuk őket, előre mindent megtervezünk. Elgondoljuk, hogy mit fogunk velük játszani, mit fogunk mesélni, mit fogunk együtt énekelni. Előkészítjük a játékokat, a kis autókat, a nagy autókat, a könyveket és a LEGO-t. Érdekes és változatos dolgokat tervezünk.
Elkészítjük az ebédet és az uzsonnát. Megterítünk. Aztán várunk.
Már tudjuk, hogy elindultak.
Várunk.
Amikor megérkeznek, a terveink úgy törlődnek, mintha nem is lettek volna.
Mert semmi sem fontos, csak az ölbe vétel, a ringatás és az ölelés. Arról mesélünk, amiről szeretnének, azt játszunk, amit ők éppen akarnak és azt énekelünk, ami éppen az eszünkbe jut.
Csak az ölelés, a ringatás és az ölbe vétel a fontos.
Nem tudunk betelni velük. Édesek, szépek és okosak.
Amikor elmennek, hosszan búcsúzkodunk és hosszan integetünk nekik.
Bejövünk az elcsendesedett házba. Nehéz megtörni a csendet. Nem találjuk a helyünket.
Elpakoljuk a kis autókat, a nagy autókat, a könyveket és a LEGO-t. Közben halkan beszélgetünk. Láttad, milyen édesek voltak, amikor azt játszották? Hallottad, milyen szépen énekeltek? Figyelted, mennyire hasonlítanak? Neked is mutatta, hogy már felül is mozog a foga?
Megyünk a konyhába. Itt ültek, mondjuk.
Leszedjük az asztalt.
Aztán leülünk és csendesen egymásra nézünk.
Itt voltak, mondjuk.
Már biztos hazaértek.
Sír a telefon?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: