Demjén koncertre sem megyünk idén nyáron. De ha egyszer, mondjuk valami csoda folytán tényleg a ma lenne a holnap tegnapja, nem arról mesélnék, hogy milyen koncertekre nem megyünk el. Inkább arról, hogy bár sokat elvett tőlem ez a két hónap, jó pár dolgot adott is.
Amikor ez az egész helyzet a vírussal elkezdődött, azt biztosan tudtam, hogy nem fogok beállni a sorba és nem fogok korona-naplót írni, aztán ahogyan elmerültem az online térben, már azt is tudtam, hogy kovászos kenyeret sem fogok sütni és online tanfolyamra sem fogok beíratkozni. Most pedig azt is elhatároztam, olyan értelemben sem állok be a sorba, hogy amikor már kilátok a kétségbeesésből, nem fogom felsorolni, mi az a pár dolog, amit ez a két hónap adott. Ahogy korona-naplót, úgy sikerlistát sem fogok írni.
Nem írtam direkt-koronanaplót, de minden írásom, amit ez idő alatt írtam, arról szólt, hogy mikor mennyire vagyok kétségbeesve és mit próbálok tenni, hogy kibírjam a saját szorongásomat.
De mi mást is írhattam volna? Azt írtam, ami foglalkoztatott.
Most már, hogy egy kicsit fellélegeztem, kezdem a világot néző sötét szemüveglencsémet valamivel világosabbra cserélni. Mégha nem is rózsaszínűre, de határozottan világosabbra. Mi lesz hát a sikerlistával?
Kezdjük azzal, hogy a bezártság az én esetemben nem is teljes. Úgy van, hogy itthonról dolgozom, de minden reggel elsétálok az anyukámhoz, bár nem megyek be hozzá, viszont legalább látjuk egymást és “távbeszélgetünk”. Megyek a szinte néptelen utcákon – mi ugyanis fegyelmezett város vagyunk és betartjuk, amit be kell – és közben mindig rácsodálkozom, hogy a természet mennyire bölcsen teszi a dolgát. Nyílik, aminek ilyenkor nyílnia kell, illatozik, aminek ilyenkor illatozni kell és én is teszem a dolgom nagyjából a természet rendjébe simulva, ahogyan kell.
A macska is teszi a dolgát. Például belefekszik a levendulás kosárba, hol máshol, mint az asztalon. Pontosan tudja, ez az, amivel engem az őrületbe tud kergetni és valószínűleg úgy gondolja, hogy neki tényleg ez a dolga.
De térjek inkább az én dolgomra és csak tíz percre felejtsem el, hogy háborúban állok a macskával.
Az én dolgom például az, hogy minden reggel végig megyek az tíz lépésszer tíz lépésnyi kertünkben és ha mondjuk éppen nem esek keresztül a macskán, akkor megcsodálom, hogy mi változott az előző naphoz képest. Mert mindig változik valami és nem csak apró dolgok. Szinte a semmiből lesz egy növénynek másnapra bimbója, szinte minden jel nélkül virágba borul vagy kinő valami, aminek addig nyoma sem volt. Mert a természet tudja a dolgát.
Minden délben kiülök a kertbe 10-15 percre napozni és ha éppen nem akar a macska rám mászni vagy a kedvenc tulipánom tövén hemperegni, akkor élvezem is a napsütést.
Majdnem minden délután kimegyek az erdei futópályára és minden nap kezembe veszem a francia könyvemet is. Minden nap jó sokat beszélgetek egy édes hatévessel, aki úgy látja a világot, ahogy szerintem nekem is kellene és gyakran sikerül is, legalábbis addig, amíg beszélgetünk. Mi ugyanis fantasztikusan el tudjuk rendezni a világ dolgait. Bennünket tündérek és manók segítenek és van egy lakatlan szigetünk is a világ végén, ahonnan irányítjuk a világot. Most bezártunk mindent, de a fagyizókat például megnyitottuk, mert az fontos.
Mit is határoztam el? Hogy nem fogok korona-naplót és sikerlistát írni, aztán tessék, ez lett belőle.
Egyébként online tanfolyamra is beíratkoztam, de csak hirtelen felindulásból, mára már le is íratkoztam róla. Kovászos kenyeret viszont tényleg nem sütöttem.
És ha egyszer túl leszünk ezen az egészen, ha majd tényleg a ma lesz a holnap tegnapja, akkor jól megveregetem a vállam.
Mert bár nem olyan bölcsen, mint a természet, de én is tudom a dolgom. Teszem, ahogyan kell.
Vagyis nem. Teszem, ahogyan tudom.
Kommentek