Ne felejts el emlékezni!

Ha majd egyszer, sok-sok év múlva eszedbe fog jutni, hogy volt egyszer egy koronavírus, keress elő a fiók legmélyéről egy képet. Meg fogod ismerni ezer közül is.

Ezt a képet ketten találtuk ki, én megrajzoltam, te pedig, amikor a vírus után újra találkozhattunk, kiszínezted. Még be is kereteztem, mintha igazi kép lenne, fakeret helyett ugyan sárga kartonpapírt használtam, mert tudod, a sárga volt az egyik kedvenc színem (a másik a rózsaszín, emlékszel, mint a képen a tulipán).

Ha megfordítod, ott a nevem. Kati. És ott van a te neved is, úgy írtad rá, ahogyan az egész világon csak én szólítalak téged.  Ez a név a kettőnk titka. Most biztos mosolyogsz, mert lehet, már nem is titok. Lehet, hogy éppen így szólítod te is az unokádat.

Tehát a kép. Lerajzoltam neked a legérdekesebbeket azokból az időkből, amikor a vírus miatt a chat volt az egyetlen, amin keresztül úgy tudtunk beszélni egymással, hogy közben nem csak hallottuk, hanem láttuk is egymást. Emlékszel, minden nap beszélgettünk és mindenről ugyan nem készíthettem rajzot, rá se fért volna egy képre, nehéz is volt kiválasztani a legfontosabbakat, de szerintem végül  sikerült.

Sok-sok év múlva biztos csodálkozni fogsz ezen a képen, hiszen amikor tízszer annyi éves leszel, mint most, nagyon más lesz az a világ, amiben élni fogsz. Te egy sokkal  szebb és jobb világban fogsz felnőni. Egy olyan világban, amit én most innen, 2020-ból el sem tudok képzelni és valószínű, csak mosolyogsz majd azon, hogy telefon és videochat. Vagy megnézed  a múzeumban, ha lesznek egyáltalán még múzeumok.

Képzeld, az én nagymamám a telefont sem ismerte, nem volt autója és talán még biciklije sem és például fagylaltot életében nem evett, nem is hiszem, hogy tudta volna, mi az. Én meg videochateltem veled és alig vártam, hogy találkozzunk, elmenjünk fagyizni és túrázzunk a Magas-Tátrában. Tudod, a világ változik és ami az én nagymamámnak ismerős volt, az nekem már történelem, ami nekem ismerős, az neked lesz történelem.

Hát tudd, és emlékezz rá, hogy a te Katidnak a chat volt az egyetlen lehetősége, hogy beszéljen veled és lásson téged és mindez egy koronavírusnak nevezett valami miatt. 

És akkor nézzük meg azt a rajzot. Lerajzoltam a kesztyűben lakó kis állatokat, amiről meséltem neked. Lerajzoltam azt  a világvégi lakatlan szigetet, amit képzeletben mi ketten tettük magunknak lakhatóvá és lerajzoltam a csacsi-húzta kicsi kocsit is. 

Látod, virágokat is rajzoltam, azért éppen ezeket, mert akkor a vírus idején  pont ezek nyíltak és mi  minden nap beszámoltunk egymásnak arról, hogy mit látunk a kertben. Egymás idegenvezetői voltunk, pontosan elmondtuk, mit látunk akkor, ha előre nézünk, aztán ha jobbra fordulunk és balra. Előbb te mondtad el a kerted aznapi változásait, aztán én.

És persze lerajzoltam a bogarakat is. Megtanultuk együtt, hogyan kell rózsabogarat,  szarvasbogarat és szentjánosbogarat rajzolni. Hajtogattam egy nyuszit is, emlékszel ugye, azt is együtt tanultuk a videochaten. Ezt a nyuszit a kép közepére ragasztottam. Te tudod, hogy miért, de ez mások előtt titok.

Rajzoltam neked báránykát és gólyafészket. Emlékszel, webkamerán keresztül néztük a fekete gólyák fészkét és minden nap elmeséltük egymásnak, hogy mit láttunk benne éppen.

Vajon a te világodban vannak-e még virágok, bogarak és fekete gólyák? 

Azt mondtad egyszer, hogy rajzoljam le a vírust. Lerajzoltam és te is lerajzoltad, aztán a videón megmutattuk egymásnak. 

Azt mondtad akkor, 2020. májusában, hogy szerinted elég jól le tudtam rajzolni  a gonosz vírust. Szerintem te is. 

Azt is mondtad, ha kész lesz a kép, tegyem ki az ablakba, hogy mindenki lássa, milyen jól szórakoztunk a vírus idején. 

Nem tettem ki.

A fiók mélyére tettem, és te majd megtalálod egyszer, ugye, Kincsem?

(Ha megfakult volna, színezd újra! Vajon  a te világodban lesznek még színek és lesz zene? Nem tudom. De ne felejts el emlékezni arra, hogy a te Katid szerette a színeket és szerette a zenét és persze a legjobban téged, édes Kincsem.)