A Tisza a mi lusta folyónk. Csendesen, simán, szelíden folydogál az Alföldön lefelé és békeidőben nehezen képzelhető el, hogy “zúgva, bőgve törte át a gátat” emberemlékezet óta számtalanszor. Petőfi sem hitte, amíg a saját szemével nem látta, milyen az, amikor “a föld legjámborabb folyója” letépi láncát és “el akarja nyelni a világot”.
Többször láttam én is vaddá válni, piszkosszürkén, tajtékozva áradni a mi szőke Tiszánkat árvíz idején és én is alig akartam hinni a szememnek.
De most aszály van. Ilyenkor a Tisza alaphelyzetbe kerül és szelíd folyóként lustán kanyarog lefelé, hogy aztán a vize egyesüljön a Dunával és végül a Fekete-tengerben formálódjanak viharos, tajtékos vagy éppen lustán partot érő hullámai. De előbb még Tokajnál békésen magába fogadja a Bodrogot, valahol feljebb “a kis Túr siet beléje, mint a gyermek anyja kebelére”, lejjebb Szolnoknál a Zagyvával, aztán még lejjebb, Csongrádnál a Körössel ölelkezik össze. A Túr, a Zagyva és a Körös is hozza magával az örökbe fogadott gyermekeit, így aztán az Alföld folyói végül mind elérik útjuk végét, a tengert.
Mi az idén nem megyünk a tengerhez és a Balatonra sem.
Ilyen gondolatokat vittünk a csongrádi Tisza-partra, ahol leültünk szemben a Körös-torokkal, néztük, ahogy a Tisza összeölelkezik a Körössel és lassan, finoman, szépen, szelíden magába fogadja azt.
Mögöttünk az ártérben a csinos nyaralótelep házai cölöpökön állnak, hiszen tudják: “azért a víz az úr”. A Tisza egyszer csak megvadul, vágtat, tajtékzik és mindent visz, ami az útjában áll. Itt a teraszok a házak alatt vannak, ott várakoznak pihenő gazdáikra a nyugágyak, a hintaszékek és ott pihennek a csónakok is.
Most.
Most még.
Mert aztán berobban a nyár és a Tisza-part megtelik élettel. Beach lesz itt kérem szépen és buli lesz a parton a szabadstrandon, szól majd a zene, a homokos parton százak napoznak majd, épülnek a homokvárak, kicsik és nagyok pancsolnak a sekély vízben, kajakok és kenuk lepik el a vizet.
Egy csipet Siófok lesz az Alföldön. Csak egy csipet, mert a Tisza, a szőke Tisza, a jámbor folyó a csendet szereti. Azt a csendet, amiben meg lehet hallani, ahogy a hullámok partot érnek és meg lehet hallani az evezők halk csapódását is, a halak csobbanását, a madarak fütyörészését az ártéri erdő természetes csendjével együtt.
De ez a szőke, jámbor Tisza kegyes hozzánk, akik Siófokra vagy éppen a tengerpartra vágyunk. Engedi, hogy itt-ott beach legyen a partja, homokkal, plázzsal, zenével és bulival, napernyőkkel és vad motorcsónakokkal. Engedi, hogy tomboljon a nyár, engedi az illúziót, a tengerpart illúzióját.
Például a magyar tenger illúzióját.
Például Csongrádnál, a Körös-toroknál.
A Körös-toroktól a városközpontig vezető út pár lépésnyire vezet a Tiszától és a régi városrész kicsi utcácskái kanyargósan lefutnak a gáthoz. A régi házak egyikében forgatták a Tüskevár című filmet. Itt kopogott be hajnalok hajnalán Tutajosért az öreg Matula bácsi, itt kenegette a hólyagosra sült pesti fiú hátát Náncsi néni és itt osztogatta bölcs tanácsait István bácsi.
A város központjában isteni fagyit árulnak, olyan igazit, békebelit, amiben, ahogy mondani szokták, benne van az anyag. Helyben készíti a cukrászmester, a végeredményt tekintve szívvel és lélekkel. Ha arra jártok, ki ne hagyjátok!
Aztán ne hagyjátok ki Szentes városát sem, hiszen itt született és nőtt fel például Badár Sándor, aki gyakran emlegeti a városon keresztül-kasul kanyarodó Kurca folyót.
Van is rajta mit emlegetni, mert a város központi részén a Kurca partján olyan hangulatos pihenő övezetet alakítottak ki, ami a tőlünk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban is (Fábry után szabadon) megállná a helyét. Hasonlóan alakították ki Szarvason a Holt-Körös partján is az Erzsébet-ligetet. Hazafelé ott is megálltunk, ott is sétáltunk és ott is fagyiztunk.
De térjünk vissza most még egy picit Csongrádra. Képzeljük el, hogy ülünk a homokos parton, éppen szemben a Körös-torokkal, nézzük, ahogy a két folyó szerelmesen egymásba fonódik és közben fel-felcsapódnak a lábunk szárán a szelíd hullámok, arcunkkal a nap felé fordulunk, érezzük, ahogy a bőrünket simogatja a szél, alkonyatkor addig nézzük az aranyhidat a lemenő nap fényében, amíg már lehunyt szemmel is vörös gömböt látunk, este a teraszon ülünk koktélt kortyolgatva és arra gondolunk, hogy ezért az életérzésért nem kellett Siófokig és pláne nem a tengerig utazni.
Savanyú lenne a szőlő?
Dehogy.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: