Hogy mitől olyan édes ez a Tisza-parti kis falu? Ezt kérdezted?
Persze, a cseresznyétől, de hogy mitől még?
Elmesélem.
Mert ezt a falut el kell mesélni, mert ez a falu tényleg olyan, mintha behintették volna édes porcukorral.
Bármerre indulsz, bármerre nézel, mindenfelé bájjal, kellemmel fogsz találkozni. Ha csak sétálgatsz a girbegurba utcákon és közben szedsz egy maréknyi cseresznyét valamelyik útmenti fáról, leülsz vele egy padra, akkor máris érezheted, ahogy a cseresznye megédesíti még a gondolataidat is, és ha még azt is hagyod, hogy meghalld a csendet, közben ideképzeled a nagymamád öreg házikóját, vagy lesétálsz az ártéri erdőn át az égig érő fák között megbújó keskeny ösvényen a Tisza homokos partjára és nézed az álmosan ballagó folyót, a horgászokat és a pici kompot, ahogy lassan simogatva a vizet a túlpartról ideér…
…azt érezheted, mintha Csipkerózsika világába érkeztél volna.
Mintha megállt volna az idő, pedig nem.
Mintha a világ végén lennél, pedig dehogy.
És te, az utazó, amikor megérzed a porcukor valódi édességét, már tudod, hogy ez nem Csipkerózsika világa, hanem maga a valóság, az a valóság, amit keresel már egy ideje és hol itt, hol ott megtalálni véled, most már tudod, biztosan tudod, hogy meg is találtad.
De mitől is édes, ezt kérdezted, ugye? A Tiszától, ahogy lustán folyik a falu határában? A kicsi komptól, a templomtoronytól, a girbegurba, gátra futó pici utcák pici, fehérre meszelt, muskátli-ablakos házikóitól? A falut körül ölelő cseresznyéskertektől?
Igen, például ezektől.
Aztán az a ház ott balra, az lehetne éppen a te nagymamád házikója is. A ház előtt úgy ül a kispadon a fejkendős nénike, ahogy valaha a te édes, kicsi, törékeny, görbe botos nagymamád üldögélt. A gátoldalon kaszál egy nagyapó, amott a kertben a gazt gyomlálja valaki. Egy jóságos tekintetű bácsi, akitől kérdezünk valamit, a válasz mellé hellyel és kávéval kínál bennünket a cseresznyefa alatti vendégasztalnál, mi pedig már nem is sietünk, már nem is fontos, mit kérdeztünk, már csak üldögélünk és csak beszélgetünk.
Hát ezért is édes Nagykörü. Valahogy az az érzésünk, mintha a cseresznyével együtt minden girbegurba utcát, minden fehérre meszelt muskátli-ablakos házat, minden anyókát és apókát behintettek volna porcukorral.
Tudod mit? Nem kell elmesélni, mitől édes. Csak hunyd le a szemed és képzeld magad elé nagymamád öreg házikóját ott a falu második utcájában, előtte a vén cseresznyefát a kispaddal, az udvarban az öreg diófát, a gátoldalon kaszáló nagypapádat és magadat, ahogy hétévesen biciklizel olyan féktelen jókedvvel, mintha az egész világ a tied lenne.
Akkor még nem tudtad, de tényleg a tied volt.
Hát ettől az érzéstől édes.
A legédesebb.
A képeket Papp István készítette.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: