Eger közelében Ostoros és Novaj között, illetve ott is, de Eger környékén, a Bükk vagy a Bükkalja több pontján, ha megállunk, kiszállunk a kocsiból és beleszippantunk a levegőbe, megérezhetünk valamit a francia vidék hangulatából. Toscanát is írhattam volna, de arról már írtam itt: https://choix.cafeblog.hu/2018/06/10/toszkana-es-csernus/, most a levendulák miatt inkább legyen Franciaország, legyen Provence, közelítsünk is még jobban, legyen hát Grimaud.
Grimaud egy kis falu, a francia Riviérától, pontosabban St. Tropeztől mindössze 10-12 km-re. Egy kis szerpentines kanyargás után néhány perc alatt a nyüzsgő, forró Cote d’Azur-t magunk mögött hagyjuk és megérkezünk a nem kevésbé forró, a középkorból itt maradt Grimaud falu szélére, ahol megállunk, tovább menni innen ugyanis csak gyalogosan lehet. Az apró, szűk utcák, a nagy kőházak és árkádok között nem is lehetne máshogy. Mindenütt, az ablakokban, az erkélyeken, a kapualjakban, tényleg mindenütt virágok, falra kúszó szőlő, szőlőlugasok, futórózsák, leanderek virítanak és a kövekből épített kerítések réseiben levendulák élnek. Tulajdonképpen szinte csak a növények mutattak életjelet, mert embert csak itt-ott láttunk.
Lent a tengerparton tűzött a nap, ahogy kell, azúrkéken csillogott a tenger. Elsétáltunk a pompás yachtkikötő mellett, beszálltunk egy kis hajóba, hajókáztunk az öbölben és kora délután értünk vissza St. Tropez-ba. A kikötőben természetesen megnéztük a halpiacot, az étterem teraszán valaki osztrigát evett, természetesen illetlenül jól megnéztem őt is és az osztrigákat is, aztán a Riviéra kavalkádjából egyszer csak ott találtuk magunkat a szőlődombos-levendulás csendben.
Azóta, ha valahol szőlőt és levendulát látok, mivel elég jó képzelőerőm van, már oda is tudom képzelni az apró utcákat, a nagy kőházakat az árkádokkal együtt és elképzelem, hogy a Grimaud feletti várból lenézek a tengerre, az onnan gyufásdoboznál is apróbbnak tűnő yachtokra és azt szoktam gondolni, dehogy mennék én még egyszer olyan messzire a “Provence életérzésért”, amikor itt van nekem Ostoros, Novaj és Noszvaj, vagyis a Provence, Made in Hungary. Hogy Tihanyról most ne is beszéljek.
Június 13-án megálltunk a Bükk lábánál, a szőlősdombok között elterülő Tündérputtony-levendulamezőnél, ahol szedhettünk levendulát. A tulajdonos adta hozzá a metszőollót, elmondta, hogyan szedjük, hogyan szárítsuk és miközben szorgosan tettük a dolgunkat, én meséltem az én levendula-tündéremnek a levendula-tündérekről, akik elbújtak az apró virágok közé, de előtte, kora hajnalban még gyorsan megfürödtek a harmatcseppekben, majd tele hintették illatporral a virágmezőt, most pedig megsimogatják a kezünket és különféle érdekes gondolatokat tesznek a fejünkbe.
Meséltem és közben egy kicsit én is azzá váltam, június 13-án néhány órára én is levendula-tündér lettem. Segítettem az Eger-pataktól idáig kísérni a kiskacsát, aki mindenképpen érezni akarta a levendulák illatát. Segítettem a csigának átkelni az úton, varázsporral szórtam be a levendulamező hátsó részét, elfújtam az esőfelhőket és idecsalogattam mindenféle varázsigével a pillangókat, főleg a sárga színűeket, mert ők a mi legjobb barátaink. Lehet, hogy a rózsaszín szárnyúak is iderepülnek majd, de nem baj, majd velük is összebarátkozunk.
Hazafelé a kocsiban ülve az illatozó levendulákkal alig győztem betelni és lépten-nyomon azon kaptam magam, hogy gondolatban valahol a francia Provence vidékén járok. Késő este érkeztünk haza és az első utam a kertünkbe vezetett, ahol megsimogattam a hatalmas francia levendulánkat, amit az idén sem metszettünk meg. Gyönyőrű lett, hatalmasra nőtt és hamarosan virágba fog borulni.
Egy darabka Provence, Made in Hungary. Hát nem?