Badár Sándornak előbb a rajongója lettem, aztán úgy maradtam töretlen híve és őszinte rajongója, hogy elkezdtem tanulni tőle. Hogy mit?
Nézőpontot.
Amikor a városunkban fellépett – azon a bizonyos napon, amikor rögtön a rajongója is lettem -, a fellépése végétől kezdve folyamatosan vadásztam a következő fellépésére. Sok helyen megfordult az országban, de mind messze volt tőlünk. Berettyóújfalut sem nevezném hozzánk közeli helynek a maga 80 km-ével, de amikor rábukkantam, hogy a Móló Panzióban Badár Sándort látják vendégül egy előadásra, azonnal hívtam a recepciót és jegyet akartam rendelni. Ez kb. egy hónappal ezelőtt volt. Akkor megerősítették, hogy lesz előadás, de felesleges rá jegyet rendelni, biztos, hogy a helyszínen is lehet majd vásárolni.
Hát, hittem is meg nem is.
Pár nap múlva újra felhívtam őket, hogy semmiképpen nem szeretnék jegy hiányában lemaradni, kérem, írják fel a nevem, előadás előtt átveszem a jegyeket. Újra megnyugtattak, hogy menjünk nyugodtan, lesz hely és lesz jegy.
Nem nyugodtam meg, így aztán augusztus 6-án, az előadás napján, még egyszer felhívtam a recepciót, hogy biztos van-e még jegy? Nagyon kedvesen mondták, hogy van, de nekünk ezek után már akkor is lesz, ha egyébként nem lenne, tehát menjünk nyugodtan.
Velem nem lehetett bírni. Két órával a kezdés előtt már ott voltunk, volt jegy is és rögtön be is mehettünk elfoglalni a helyünket a kis szabadtéri színpad előtt és hol máshol, mint igazi rajongókhoz illően az első sorban.
Attól kezdve tűkön ültem. Vártam és előre örültem.Tudtam, hogy bármiről is fog beszélni, a rajongásom az égig fog érni.
És így is lett. Kétórás fellépése volt, félidőben 10-15 perces virsliszünettel (benne volt a jegy árában egy debreceni páros is kenyérrel, mustárral, ahogy kell) és a műsorát az elejétől a végéig gyakorlatilag folyamatosan végig nevettem.
Egymás után, pihenés vagy hatásszünet nélkül “nyomta a sódert” az életéről. Nézőpontot tanított.
Az én életemből is, ahogyan szerintem bárkiéből, lehet két órán (vagy akár két napon) át sorolni a vicces dolgokat, de legalább ennyi ideig tudnám a keservesen szomorúakat is. Nyilván Badár Sándor élete sem csupa móka és jópofaság, de ő úgy tudott az előadás két órája alatt ránézni az életére és mesélni róla, mintha csak az lenne. Csak móka és kacagás. Mintha tényleg minden csak nézőpont kérdése lenne.
Hát nincs igaza?
“Tragédiának nézed? nézd legott
Komédiának, s múlattatni fog.”
(Írta ezt Madách Az ember tragédiájában. Amikor középiskolás koromban olvastam a Tragédiát, eléggé elnagyoltam tettem, ahogy a kötelező olvasmányokkal szoktuk tenni, persze ti bizonyára kivételek vagytok, én viszont így olvastam. Milyen irónia a sorstól, hogy amikor meg kellett volna tanulni, akkor nem tettem, most viszont előkerestem és újra elkezdtem olvasni, de már nem elnagyoltan, hanem próbálom igazi értő olvasással, így aztán meglehetősen lassan haladok vele. Nagyon lassan.)
Badár Sándorhoz az előadás szünetében odamentem, biztosítottam arról, hogy a rajongója vagyok és hogy maradok őszinte híve, az előadás végén pedig kaptam tőle egy integetést.
Megőrzöm a nézőpontjával együtt.
Előzmény:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: