A bokor a piros bogyóival olyan, mintha valaki megszórta volna gyöngyökkel, pedig nem, mert a gyöngyök mindig is rajta voltak.
Saját fajtajellege miatt öröktől fogva.
Lehet, a bokor nem érezte a szépséges gyöngyeit. Az is lehet, csak az éretlen, aprócska, zölden maradt bogyókat vette észre.
Most viszont, úgy látom, elkezdte észrevenni a szép, érett pirosakat is. Elkezdte érezni.
Előbb csak egyet-kettőt, aztán egyre többet, hiszen nem lehet nem észrevenni: a sok kis gyöngy alatt már meg is hajlott egy-egy ága. Lehet, hogy mindegyiket nem fogja megérezni sosem, de nem fogja megtagadni az aprókat, a zölden maradottakat sem. Azok legfeljebb maguktól lehullnak majd róla. Talán lefújja őket a szél.
Ez a bokor, apró kertünk hatalmas ékessége pont úgy szép és pompázatos, ahogy van. Minden gyöngynek helye van rajta.
Minden gyöngy az övé. Elkezdte őket büszkén viselni.
Én elégedett vagyok vele.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: