A varjakról szerettem volna képet készíteni, de addig készülődtem, amíg elrepültek, a galambok viszont megvártak.
A varjak mindig rossz érzéseket keltenek bennem, egyszerűen félek tőlük, mégis szívesen nézem, ahogy repülnek vagy a fűben kaparásznak és a hangjuk sem borzaszt el. Félek tőlük, de jól meg is nézem őket. Amíg a gyerekek itthon éltek és tényleg gyerekek voltak, minden évben az ősz vége felé felfigyeltünk arra a napra, amikor először láttunk varjúsereget károgva repülni és az esemény egy akkori naplóban rendre feljegyzésre is került, így: Ma megjöttek a varjak.
Azzal a nappal nálunk kezdetét vette a várakozás a hóesésre.
Napok óta sok varjat látok. Hozzanak havat, én nagyon örülnék neki, de akár hoznak, akár nem, én boszorkányos madaraknak tartom őket. Ha egy madárral kellene a Luca-napot jelképeznem, az a varjú lenne.
(Ma, Luca napján arra gondoltam, ha már én nem varázsolhatok, legalább megnézném a Harry Pottert, de az ötletemmel egyedül maradtam. Ehhez a naphoz Hichcock-tól a Madarak is illene, vagy A Salemi boszorkányokat is meg lehetne nézni, de lehetne akár az NCIS egy-két epizódját is. Abban ugyan nem varázsolnak, viszont boszorkányos ügyességgel nyomoznak a hátborzongatóan gonosz bűnözők után.)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: