Advent negyedik vasárnapja van. Azt a szót, hogy advent, valamikor fiatal felnőtt koromban hallottam először, azt pedig, hogy mit is jelent, csak még később.
A karácsony előtti hetek gyerekkoromban is a várakozásról és a készülődésről szóltak. Ilyenkorra már túl voltunk a disznóvágáson, a “csigacsináláson”, a diótörésen és a mákdaráláson. Túl voltunk a fizikai értelemben vett előkészületeken, célba értünk a készülődés munka-jellegű útján.
Azt, hogy van egy ezzel párhuzamos út is, akkor még nem tudtam.
Amióta tudom, igyekszem azon is járni.
Azt, hogy hogyan illik és kell az ünnepre felkészülni, megtanultam a szülői házban, a munka-jellegű út tennivalóiba beleszülettem, belenőttem. A legtöbb dolgot ma is ugyanúgy csinálom. Azt a bizonyos másik utat magamtól tanulom és magam járom, de a szülői házból hozott szilárd alapok nélkül biztos, hogy el sem tudtam volna indulni rajta. Az adventi út egyre inkább ezt a másikat jelenti nekem.
“Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.
(…)
Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.”
(Márai Sándor)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: