20. Alapozás
Advent negyedik vasárnapja van. Azt a szót, hogy advent, valamikor fiatal felnőtt koromban hallottam először, azt pedig, hogy mit is jelent, csak még később.
A karácsony előtti hetek gyerekkoromban is a várakozásról és a készülődésről szóltak. Ilyenkorra már túl voltunk a disznóvágáson, a “csigacsináláson”, a diótörésen és a mákdaráláson. Túl voltunk a fizikai értelemben vett előkészületeken, célba értünk a készülődés munka-jellegű útján.
Azt, hogy van egy ezzel párhuzamos út is, akkor még nem tudtam.
Amióta tudom, igyekszem azon is járni.
Azt, hogy hogyan illik és kell az ünnepre felkészülni, megtanultam a szülői házban, a munka-jellegű út tennivalóiba beleszülettem, belenőttem. A legtöbb dolgot ma is ugyanúgy csinálom. Azt a bizonyos másik utat magamtól tanulom és magam járom, de a szülői házból hozott szilárd alapok nélkül biztos, hogy el sem tudtam volna indulni rajta. Az adventi út egyre inkább ezt a másikat jelenti nekem.
“Ha az ünnep elérkezik, akkor ünnepelj egészen.
(…)
Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben.”
(Márai Sándor)