Karácsony, 2020.

Az idén majdnem úgy teltek az ünnepek, mintha ez is egy átlagos év átlagos karácsonya lett volna, pedig ha velem tartottál az adventi úton, akkor tudod, mennyit tiltakoztam, lázadtam, dacoskodtam,  tagadtam és egyszerűsítettem, míg végül megadtam magam. Lehet, hogy velem tiltakoztál, dacoskodtál és tagadtál te is, de ha nem, akkor is biztos értetted, mennyire szomorú, szorongó és kérdésekkel teli utat jártam végig. Végül azt mondtam: legyen meg a Te akaratod! Ettől a szorongásom egyáltalán nem múlt el, de valahogy nem is törtem tovább a fejem semmin. 

December 24-ig nem hittem, hogy igazi ünnepünk lehet.

Nem is lett, de majdnem lett.

Az ünnep keresztényi tartalmát meg tudtam élni. Az belül van. A családi tartalom viszont hiányos lett, még úgy is, hogy mindannyian megtettük, amit tudtunk. Voltak személyes találkozások és volt videochat. Az összetartozást ugyan az év minden napján megéljük, de most mégis különösen örültünk egy telefonhívásnak, amit aztán egy nem tervezett, de nagyon vágyott és remélt személyes találkozás is követett Egerben.

A Szenteste csendesen, melegségben, békességben a szülői háznál, az anyukám asztalánál kezdődött, majd kettesben itthon folytattuk. Felkerült a fenyőfára a gerlepárunk, volt gyertyagyújtás és hagyományos történetmesélés a karácsonyfa mellett és volt meglepetés-videochat is, ahol láthattuk a négy hónapos édes kis kincsünket.

Karácsony első napján újra láthattuk őt és akkor már tudtuk, hogy vírushelyzet ide vagy oda, másnap látni fogjuk a két nagyobbat is. Délután már erre a találkozásra készültünk, csomagoltunk, pakoltunk.

26-án előbb az Érsekkertben találkoztunk, majd átsétáltunk a Dobó térre és addig maradtunk, amíg felkapcsolták az ünnepi fényeket. Örültünk egymásnak, beszélgettünk, az óriáskerék helyett felültünk a Mikulás szánjára és a tarisznyánkból  pogácsát ettünk. Megcsodáltuk a betlehemi jászolt és a tér gyönyörű fényeit, vagyis igazi karácsonyi hangulatot teremtettünk közös jóakarattal magunknak.

Nálunk végül az idei karácsony rácáfolt a vírusra, a korlátozásokra és egy kicsit erre az egész furcsa 2020-as évre is.

Neked, aki talán együtt szorongtál és sírtál velem az adventi úton, azt üzenem, hogy a dolgok néha jobban alakulnak, mint azt hinnénk és ehhez csak az kell, hogy ha mi már tehetetlenek vagyunk, akkor egyszerűen csak engedjük át az irányítást valakinek, valaminek, éginek vagy földinek, legyen kinek-kinek a hite szerint, és hagyjuk a dolgokat csak úgy megtörténni.

Legyen meg a Te akaratod, mondjuk ezt ki halkan és legyen hitünk, türelmünk, bátorságunk kivárni, amíg úgy lesz.