<?xml version="1.0" encoding="UTF-8" ?><oembed><version>1.0</version><provider_name>hogyan</provider_name><provider_url>https://choix.cafeblog.hu</provider_url><author_name>Katalin</author_name><author_url>https://choix.cafeblog.hu/author/p-olah-katalingmail-com/</author_url><title>Advent 20. Falusi Karácsony</title><html>&lt;div class=&quot;textLayer&quot;&gt;
&lt;div&gt; &lt;/div&gt;
&lt;div&gt;Mikszáth Kálmán: Falusi Karácsony&lt;/div&gt;
&lt;div&gt; &lt;/div&gt;
&lt;div&gt;Öregszik az ember, kezd rendes lenni. Már évek óta jegyzem egy kis könyvecskébe a napi teendőimet előre. Ha aztán átszaladok egy-két lapot - az azért nem tesz semmit. Ne tessék rossz néven venni. &lt;br /&gt;A mai napot nem ugrottam át. Megnézem reggel, hát csak ennyi a teendőm mára. &lt;br /&gt;Lacikának: lóvonatú vasutat venni. Jancsikának: kerekes cocát. &lt;br /&gt;A &lt;i&gt;Pesti Hírlapnak:&lt;/i&gt; karácsonyi tárcát írni. &lt;br /&gt;Sokáig elcsavarogtam a játékkereskedésekben, míg végre egy kerekes lovat találtam, aminőt Jánoska parancsolt: „hogy a nyakán haja legyen, hogy a fején kantár legyen”. &lt;br /&gt;Hát még a lóvonatú vasúttal mennyi dolgom volt: megvan-e rajta elől az ostornak való lyuk (mert azt a Lacika legfőképpen követeli), hát azok a szíjak felül, amikbe az utasok belefogóznak, amikor a kocsi túl van tömve, mert anélkül nem tökéletes a lóvonat. &lt;br /&gt;Egy szóval a kis Jézuska helyett mászkáltam egész délelőtt. (Nagy szó, hogy én valakinek a dolgát végzem, ha nem választó.) Most reciprocitásból a kis Jézuska adhatna nekem témát a magam dolgához. &lt;br /&gt;Elgondolkoztam születésén, életén, halálán és feltámadásán. Hátha találnék benne valami point-ot, amit még újságírói szem nem vett észre. &lt;br /&gt;Lehetetlenség! Szegény Jézus! Mennyi rossz tárcát írtak már rólad az emberek a karácsonyi mellékletekre! &lt;br /&gt;Nem, én sokkal jobb keresztény vagyok, nem csinálok rovásodra ízléstelen, émelygős történeteket. &lt;br /&gt;Eleget szenvedtél már te a keresztfán! Nem is való neked lejönni ide a városokba, ahol már a gyerekek sem hiszik el a te jelenlétedet (vének azok a lelkükben), itt igazán csak a kereskedők szeretnek (még ha zsidók is), akik jó vásárt csinálnak ezen a napon. &lt;br /&gt;Hanem ott künn a falvakon vagy te szép. Aranyos köntöskéd tündöklő fényével beragyogja az alacsony falusi szobákat. Ott még hisznek benned... Oda már én is szívesen követlek a fantáziámmal! &lt;br /&gt;Csikorog a hó a nagy patkós csizmák alatt. Lázas sürgés-forgás van az egész faluban. Fák ünnepélyesen ütögetik össze a zúzmarás gallyaikat, a jégcsapok csillogó üde pompában lógnak le az ereszekről, az ablakok tele vannak rajzolva jégvirággal. Bent a kályhában vígan pattog a tűz, künn a konyhában kong a mozsár, amelyben a mákot törik, a szomszéd házból egy másik mozsár felel neki, sürög-forog az asszonynép, gyúrnak, dagasztanak, kenik a kalácsot tojássárgájával... &lt;br /&gt;A faluban minden kémény füstöl. Fehér tejszín felhő kavarog belőle. Éles rengő hangon zúg az esti harang. &lt;br /&gt;Ez az igazán szép. Mindenen meglátszik, hogy vendéget várnak. &lt;br /&gt;A suhanc gyerek már hetek óta emlegeti: &lt;br /&gt;- Édes szüle! Mikor lesz az a nap, ha majd úgy jóllakunk, hogy se állni, se járni, se feküdni nem fogunk tudni? &lt;br /&gt;Ez az a nap. Kigyúlnak a csillagok az égen, az ablakok is megvilágosodnak: Egyszerre kihalt lesz az utca, síri csönd lepi el a tájat. Csak néha villan meg az ablak alatt, s szalad át sugarával a falon egy-egy elkésett embernek a lámpása. &lt;br /&gt;Ott benn ül a család az asztalnál. Lámpafény ömlik el nyájasan a hófehér abroszon. A vihancoló, türelmetlen apróságot, akiknek ma minden szabad, nehéz mesterség féken tartani az öregeknek. &lt;br /&gt;Az anyjuk behozza a káposztás levest a kolbásszal, aztán a mákos gubót. &lt;br /&gt;Azután a túrós csíkot. Azután a mézes ostyát (mely hetek óta fenn függött fehér asztalkendőbe bekötve a mestergerendán, hogy az imposztorok föl ne érjék), azután sertésaprólékot. Azután az almát, diót. &lt;br /&gt;De már a diónál megmutatja az apjuk, hogy mit tud. &lt;br /&gt;- Lassan, gyerekek! Ne kapkodjatok! A körmödre ütök, te Sári. Ami most jön, az nem bolondság. Nyúljatok be a szakajtóba, mindenitek vegyen ki egy diót. Te is, feleségem! &lt;br /&gt;- Hát az mire való? &lt;br /&gt;- Semmi se bizonyosabb annál. Amelyik olyan diót választott, hogy a maga egészséges, annak ugyan semmi baja sem lesz az idén. Olyan lesz, mint a halcsík. De ha a diója romlott vagy penészes, az nem lesz ment a nyavalyáktól. &lt;br /&gt;Azon szerint, amint egy gerezd vagy kettő rohadt el. &lt;br /&gt;(Bolondság ehhez képest minden doktori tudomány.) &lt;br /&gt;Hanem a diókról nem lehet sokáig értekezni - kérik már azokat erősen ott kívül. Fölzeng az ablak alatt az ének. &lt;br /&gt;Betlehemes fiúk kántálják a kis Jézuska születési történetét. Fújja tüdőszakadtából a három napkeleti király : Melchior, Gáspár, Baltazár. &lt;br /&gt;S mihelyt királyok - mindjárt adó kell nekik. Szerencsére olcsók. Egy-két marok diót visz ki nekik Zsuzsi, s ezzel odább állnak. &lt;br /&gt;Most aztán megindul a sok kérdezősködés a kicsinyek részéről. A szent legenda felkölti az érdeklődést. Hogy volt mint volt? &lt;br /&gt;- Hát igazán fölfeszítették a jó Jézust azok a csúf zsidók? &lt;br /&gt;- Bizony fölfeszítették azt a keresztre. A mosolygó gyermekarcok egyszerre megnyúlnak, homlokukon egy árnyék suhan át, ajkuk nyitva marad. (Mintha most lopózkodnék be szűz lelkükbe az a mag, amelyből húsz év múlva „antiszemita voks” lesz.) &lt;br /&gt;Új betlehemesek jönnek-mennek, egy-két csoportot be is szólítanak, hogy a gyerekek megnézzék a Jézust, a jászolyt, a teheneket, amelyeknek a párája melengette az „istengyermeket”. A szakajtó dió eközben persze egyre fogy. Már csak az alján csörög egy-kettő. &lt;br /&gt;A későn jövőknek vesztett pöre vagyon... A diókkal fogy a vendégszeretet is. Zsuzsi a vége felé nem győz már kiszaladgálni, hogy elkergesse őket. &lt;br /&gt;- Ne csipogjatok itt! Kinek énekeltek? A mi gyerekeink már alszanak. &lt;br /&gt;Aminthogy rendre elaludtak vagy az anyjuk, vagy az apjuk ölében. Édes szuszogásuk szelíden belevegyül a prücsök méla ciripelésébe. &lt;br /&gt;Csak a nagyobbik fiú van még fent, aki az éjféli misére készül. Verebet is fogott, hogy majd a templomban szabadon eressze. &lt;br /&gt;Ezer különös kérdésekkel zaklatja az öregeket. &lt;br /&gt;- Rokona Mikulás a Jézusnak, hogy mind a kettő a gyerekeknek keresi a kedvét? &lt;br /&gt;- Nemcsak a gyerekekre viselnek ők gondot, de a nagyokra is. &lt;br /&gt;- Mért van az édesapám, hogy a kastélyba az úri gyerekeknek többet visz a Mikulás, mint nekünk? &lt;br /&gt;- Bizony nem tudom én édes fiam. &lt;br /&gt;- Meg kellene tőle kérdezni. (Ez a kópé már eszeli a szocializmust). &lt;br /&gt;- A csizma teszi fiam. Az úri gyermeké finomabb. &lt;br /&gt;- De a mienk nagyobb, abba több férne. &lt;br /&gt;- Bolond vagy, kis cselédkém. Ne törd a fejedet ilyeneken. &lt;br /&gt;De a tudákos Miska csak nem hagyja abba: &lt;br /&gt;- Hát a király fia is kiteszi a csizmáját az ablakba? &lt;br /&gt;- Ki bizony. Még talán maga a király is. &lt;br /&gt;- Aztán mit tett abba az idén a Mikulás? &lt;br /&gt;Erre már nem tud megfelelni az öreg, de még talán én se tudnék, csak találomra. Vagy szurony volt, vagy olajág.  &lt;/div&gt;
&lt;div&gt; &lt;/div&gt;
&lt;div&gt; &lt;/div&gt;
&lt;div&gt; &lt;/div&gt;
&lt;div&gt; &lt;/div&gt;
&lt;/div&gt;</html><type>rich</type></oembed>