1.0hogyanhttps://choix.cafeblog.huKatalinhttps://choix.cafeblog.hu/author/p-olah-katalingmail-com/<p>Két könyvet párhuzamosan csak végső kétségbeesésemben szoktam olvasni, csakis akkor, amikor az elsőnek elkezdett olvasmány nagyon nehéz és egyszerűen kell mellé valami könnyebb, amivel kibírható az, ami nehéz.</p> <p>Madách Imre Az ember tragédiája című drámája tényleg nem könnyű, emlékszem, mennyire siettem gimnazista koromban túlesni rajta, ahogyan tettem ezt akkoriban általában a kötelezőkkel. De akkor 17 éves voltam, talán érthető is volt a sietségem, hiszen sokkal izgalmasabb volt a felnőtté válást próbálgatni, barátnőkkel erre-arra lógni ésatöbbi, mint a kötelezőkkel bajlódni. Valahogy túljutottam hát Az ember tragédiáján, anélkül, hogy tulajdonképpen bármit is komolyan megértettem volna belőle.</p> <p>Most viszont éppen negyven évvel vagyok idősebb az akkori önmagamtól, némileg tapasztaltabb és talán bölcsebb is lettem, így most  önszántamból és tényleg valódi érdeklődéssel kezdtem hozzá a Tragédia olvasásához.</p> <p>Élénken emlékeztem, mennyire  nehéz olvasmány volt ez negyven évvel ezelőtt, ezért most gyorsan kerestem mellé valami könnyebbet, de mielőtt leemeltem volna a polcról valami tényleg könnyűt, hirtelen úgy éreztem, elég nagy tiszteletlenség lenne Madách Imrével szemben, ha egy valóban könnyűt választanék, mondjuk valami ponyvát, ezért aztán pironkodva visszahúztam a kezem a nem is mondom meg, melyik könyvtől, és helyette valami középutas megoldást kerestem. Kapóra jött, hogy akkoriban láttuk  Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékát Gödöllőn. Az előadás nagyon szép, a történet pedig érdekes volt, Tamási Áron farkaslakai sírja is minden székelyföldi utunk kötelezője, gondoltam, legyen akkor az.</p> <p>Elég gyorsan kiderült, hogy nem volt jó választás párhuzamosan elkezdeni a kettőt, mert bár tudtam, hogy a párhuzamosok majd egyszer a végtelenben találkoznak, ez a találkozás most nem a végtelenben, hanem sokkal hamarabb megtörtént.</p> <p>A két olvasmány ugyanis nagyon hamar összeért, nagyjából az athéni szín és a népi játék első felvonásának a végén. Ott már tudtam, hogy nem lehetséges tovább a kettőt párhuzamosan olvasni, mert az Énekes madár sem könnyű,  és ebből azt a következtetést vonhattam le, hogy most, negyven évvel (mondjuk úgy) bölcsebben a színpadon látott Tamási Áron darabot ugyanúgy nem értettem meg, mint  ahogyan a Tragédiát 17 évesen.</p> <p>Nagyjából tehát Athén után le is tettem a Tragédiát és egy időre csak a székelyek világába merültem bele. Amikor pedig befejeztem az Énekes madarat, csak néztem magam elé.</p> <p>Tényleg ilyen lenne az ember? 57 évesen már tudok egyet és mást az életről én is, de hogy ennyire gyarlók, irigyek, féltékenyek, rosszindulatúak és ármánykodók lennénk? Tényleg csak a hamvasan naív fiatalság lehet tiszta és jó? Az én rajongásig imádott Székelyföldem szülötte, Tamási Áron maga is úgy látja, hogy az ember egy ölni képes állat? Akkor is, ha székely?</p> <p>És hogy nem vettem ezt észre a színházi előadásban?</p> <p>Talán mert nem is hallottam jól a színészeket (pocsék volt a hangosítás, vagy tán nem is volt), vagy mert elvonta a figyelmem a színpadi díszletek világa? Nem tudom. Nagyon régi vágyam volt látni ezt a darabot és valóban csodaszép előadást láttam, de most, amikor el is olvastam,  szembesülnöm kellett azzal, hogy bizony nem értettem meg vagy nem jól értettem meg.</p> <p>Elég keserűen fejeztem be Tamási Áront és vettem újra a kezembe a Tragédiát, hogy tovább olvassam. </p> <p>Még nem értem a végére, de képzeljétek, egész egyszerűen imádom olvasni. Ahogy Ádám az eszményekért rajong, majd meggyötörten kiábrándul, ahogy Lucifer cinikusan magyarázza a világot, és ahogy Éván keresztül megláthatjuk a Nő sokféle arcát, engem, nincs jobb szó rá, lenyűgöz.</p> <p>Nem engedném kötelező olvasmányként a 17 évesek kezébe adni, de minden magát érettnek tartó felnőttel bizony elolvastatnám. Lassan, nem sietve, nem gyorsan "letudva", hanem figyelmesen, gondosan, a tanulni és összegezni vágyó ember szomjúságával.</p> <p>Amit én 17 évesen gyakorlatilag átlapozva "elolvastam", azt most lassan, szinte minden mondat után megállva és értelmezve teszem és annyira jó, hogy a magam, akár keserű tapasztalatai által is, érteni vélem Madách Imrét. </p> <p>Mert igen, gyarlók vagyunk és olykor gonoszak is. Irigyek, féltékenyek és ármánykodók. És igen, az Ember sötét oldala nem letagadható. Akkor sem, ha ez tényleg tragédia.</p> <p>Nekem Az ember tragédiájára meg kellett érnem. Biztos van, aki  korábban megérik rá, nekem most, 57 évesen sikerült.</p> <p> </p> <p> </p>rich