Lesz!

Csak a zene van – énekli Charlie és bár természetesen az életben nem csak a zene van, a színpadon legyen csak zene. 

Azt, hogy néhány órán át “csak a zene van”, tegnap átélhettük Kétpón a XIII. Alföldi Betyárételfőző Fesztiválon. 

Balázs Fecót hallgattuk először, a tőle megszokott szívvel és lélekkel mutatott ízelítőt az életművéből. A dalait hallgatni, őt nézni és közben érezni, hogy ő is érzi: “lassan itt az éjszaka” és hogy “legyen függöny mögött a világ” – nekem mindig megható. Nagyon szeretem őt, végtelenül tisztelem és “amikor vége az utolsó dalnak is”, jó volt vele újra találkozni és megköszönni, amit újra adott és ígérete szerint adni is fog, amíg a színpadra fel tud menni.

Fecó után egy habkönnyű, de nagyon profin összerakott Irigy hónaljmirigy nagykoncert következett, aminek minden percét  az első sorból élveztem és énekeltem. 

Aztán újra komolyabb irányt vett a zene, a Szkítia lépett fel piros-fehér-zöld szívvel és elhozták a közönségnek Édes Erdélyt, Felvidéket és Kárpátalját. A Szkítia a koncertjük végén feltette a kérdést: Magyarország katonái tudtok-e még talpra állni? 

A lelkes közönség tehát a következő fellépőt  már kellően felhangolva várta. Egész délután sok néző volt, de estére még többen lettünk, csak jöttek, jöttek, rengetegen jöttek, jöttek zászlókkal és  hanggal és lelkesedéssel. 

Folytatódott a “Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország” hangulat az este fő koncertjén is, sőt, tetőfokára hágott. Erdélyre, Székelyföldre, a Felvidékre mindig nagy  szeretettel és mély tisztelettel gondolok. Évente egyszer általában el is jutunk oda és mindig olyan jó ott lenni…

…és évente egyszer egy koncert hangos és lelkes közönségével együtt olyan jó énekelni, hogy: Ott, ahol zúg az a négy folyó és hogy Lesz, lesz, lesz!

Az estét ugyanis a Kárpátia koncertje zárta.

Élmény és felsőfok.