- Medveles Székelyföldön
Előzmény: Tavalyi utazásunk során többször láttunk medvenyomokat Székelyföldön, országút mellett is, forgalmas túristautak mentén is. Mire az előre megbeszélt medveles-program elérkezett, már annyira féltem, hogy az utolsó pillanatban nemet mondtam és megígértem, hogy majd jövőre…de jövőre tényleg.
A jövő elérkezett, hamarosan indulunk.
Minden nap megnézem a webkamerát és meg kell ígérnem, hogy nem olvasok el semmilyen székelyföldi medvetámadásos hírt és nem nézek meg videókat vérengző medvékről. (De!)Tavaly egy országos főút kijelölt parkolójában álltunk meg pihenni, kb. 10 méterre a Marostól. Le akartunk menni a folyóhoz, térdig érő gaz volt, megcsúsztam és nagyot estem, épp egy gödör mellé. A parkolóban méhészek is voltak, ők mondták, hogy abban a “gödörben” reggel egy medve feküdt. Mi van, ha reggel járok ott és ráesek? Ne nézzek már több videót.
Ezután elutaztunk. ..
és hazajöttünk:
Gyopárt nem hoztunk, annak ott van a helye. Elhoztuk a székely vendégszeretetet, az ételek ízét, a sok-sok emléket…és elhoztuk a mi medvekalandunkat.
Azt mondják, Székelyföld hegyi településein mindenki látott már medvét, sőt, futott is előle. Kedves házigazdánk kicsit sürgető kérdésére (most akkor hívjam az erdészt, mentek?) nem lehetett már nemet mondani.
Szürkületkor érkezett az erdész “A medve nem játék” feliratú pólóban . Indulás előtt még kedélyesen beszélgettem vele. Előző este “Medvetáncoltató tepsiben sült pityókával” nevű ételt ettem, még mosolyogtam is, hogy na most én táncoltatom a medvét és vajon holnap? Aztán amikor úttalan utakon, patakon, vízmosta erdészeti járásokon(?) hullámzott alattam a kis terepjáró be a Hargita sűrűjébe és én csak fohászkodtam magamban, hogy fel ne boruljunk, na ez volt az 1. pont, amikor megbántam, hogy bevállaltam.
A 2. pont az volt, amikor a kocsit lenn hagyva gyalog meneteltünk fel jó sokat, néma csendben, nehogy a medvékkel a vártnál hamarabb találkozzunk.
A 3. pont a medvék megérkezésekor jött el. Kb. 15 méterre tőlünk enni kezdtek. Távcsővel belenéztem egyikük szemébe. Félelmetes volt, hogy ott vannak előttünk és amíg nem vesznek észre bennünket, addig biztonságban vagyunk. Az erdésznél ugyanis nem volt puska (4. pont).
A jeges rémület akkor szorított össze, amikor már kezdett erősen sötétedni és szólt az erdész, hogy indulunk, nehogy teljesen ránk sötétedjen. Most indulunk? – suttogtam- de még itt vannak a medvék! Igen, válaszolta, most, mert most még el vannak foglalva az evéssel és mi a ház hátuljánál megyünk ki, ha csendben osonunk, nem lesz baj. Na, ekkor szerintem még a maradék gondolkodási képességem is odalett. Kiosontunk a házból és némán, zajt-neszt nem keltve elindultunk lefelé. Az útra nem is emlékszem, nem mertem semerre nézni. Itt már azt is bántam, hogy…mindent.
De amikor feltűnt a terepjáró a távolban, már kicsit bátrabb lettem, a kocsiban a hangom is visszajött. Visszaúton már sötét volt az erdőben, baljós jelként álltak ugyan a fenyők, megint átringatóztunk a patakon és akkor már mesélt az erdészünk a sok medvekalandjáról. Jól tette, hogy nem előbb mondta el. Mi csak mosolyogva néztünk egymásra és szorítottuk egymás kezét: megcsináltuk! Ezt napokig ismételgettük.
Az élmény leírhatatlan, azóta is erről beszélünk, óriási, kihagyhatatlan (így utólag), de egy biztos: én nem megyek többé medvelesre. - Balaton-felvidék, Káli -medence
A Balaton, az úszás és én
Gyere bele! – Nem! – De úszni akartál a Balatonban! – Akkor sem! Hideg a víz. – Nem hideg. – De hullámzik. – Úgy kell. – Mély a víz. – Nézd, nem mély, csak eddig ér. – De hirtelen mélyül. – Egyáltalán akarsz úszni a Balatonban? – Most nem. Nem tudom.
Aztán beleóvatoskodtam magam a vízbe. Csodálatos “úszásom” az első vízisiklóig tartott.
Balaton-felvidéki gasztronómia és én
Végigettük Tihanyt és a Káli-medencét. Aki hízni szeretne, bátran jöjjön!
Tihanyban a Tündérsziget reggeliző, itt nagymamáink süteményei jutottak eszünkbe. Pont olyan házias, pont olyan édes, pont olyan tökéletes. Köveskálon a Kővirág étteremben azt mondták, hogy ott molekuláris gaszronómia is van. Én nem tudom pontosan, hogy az mi, de mennyei finom volt minden. Szigliget, Vár kávézó: cukormentes torták, paleo sütemények, alig lehet abbahagyni. Levendula fagyizók mindenhol.
Minden finom, de eléggé túl van árazva. A pincéreknek szeme sem rebbent, amikor hozták a számlát. Az enyém megrebbent.
A gyaloglások és én
Széttúráztuk a lábunkat. A Tihanyi-félszigeten a szőlősdombok és levendulások között kb. 6 km-t mentünk, de a kilátó toronyig még kellett volna menni hegynek fel jó sokat. Nemet mondtunk a kihívásra. Szentbékkálán felmentünk a kőtengerhez, ott az Ingó kőre én még felnézni is alig mertem, nem hogy felmászni. Szigligeten a vár helyett a kávézóig lépcsőztünk fel, rögtön megérdemeltük a fagyit is. Ennyi kihagyott kilátópont után viszont a következőre nem mondtunk nemet: Hegyestű. 190 lépcső (mennyi???) Köszönöm minden testrészemnek, hogy kibírta. A panoráma szédületes volt, szó szerint. Olyan magasan voltunk, hogy én onnan nem mertem fényképezni.
Összefoglalás: Hogy jön össze a levendula és Rejtő Jenő?
Tihanyban minden a levenduláról szól.
A Belső-tó parján áll a Szabadtéri Színház, ahol meg tudtuk nézni Rejtő A szőke ciklon-ját , Szente Vajk rendezésében. Pillekönnyű nyáresti darab, egy Rejtő-rajongónak kötelező és fantasztikus volt! Ha semmi más jó nem történt volna velünk ezalatt a néhány nap alatt, ezért a kettőért már érdemes volt…
Összegzésül: Jöttünk, láttunk, visszamennénk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: